Hiába az emberi egyenjogúságra való törekvés, a melegekkel szembeni diszkrimináció napjainkban is tovább él. E megkülönböztetés egyik fő oka, hogy az azonos nemhez való vonzódást, mely ellentmond a hagyományos társadalmi normáknak, sokan egyéni döntésnek vélik.

Azonban a másság valóban egy egyéni döntés lenne?

Némely kutató úgy vélte, hogy azért, hogy a másság, könnyebben elfogadásra kerüljön, bizonyítani kell annak biológiai megalapozottságát. Az első kísérlet, mely a biokémia szemszögéből vette górcső alá a homoszexualitást, mindössze az 1950-es évekre vezethető vissza.

szexuális másság

Középpontjában a tesztoszteron nevű hormon állt, melyről azt feltételezték, hogy férfi nemi hormon lévén, ennek mennyisége befolyásolja a nőkhöz való vonzódást.

Így jutottak a kutatók arra a következtetésre, hogy a saját neméhez vonzódó férfiakban a tesztoszteronból csak kevés termelődhet, vagyis, ha ennek szintjét mesterséges módon megemelik, a másság „gyógyítható”. Viszont az eredmények fordítva sültek el. Nemcsak hogy, nem váltak heteroszexuálisokká a kezelt meleg férfiak, ellenben maximálisra fokozták homoerotikus vágyaikat.[i]

Az 1970-es években végül sikerült megcáfolni ezt a téves feltételezést, és tudományosan is bizonyítottá vált, hogy mind a hetero-, mind a homoszexuális férfiak tesztoszteronszintje megegyezik, vagyis a nemiséggel kapcsolatos hormonok nem befolyásolják az orientációt: másfelé kell kutatni.[ii]

Egy úttörőnek is nevezhető kutatás később sokkal mélyebbre ásott a biokémiai vizsgálatoknál. Kísérleti alanyként a genetikát, azon belül is az X-kromoszómát célozta meg. 1993-ra pedig megdöbbentő feltételezés látott napvilágot Dean Hamer nevével fémjelezve:

az X-kromoszóma csúcsán lévő kromoszómacsoport,
az Xq28 magyarázza a férfi homoszexualitást.

Hamer először 114 amerikai meleg férfi családját vizsgálta meg, és rögtön arra a különös felfedezésre jutott, hogy az anyaági rokonok között jóval gyakoribb a homoszexualitás előfordulása, mint az apain. Mivel a fiúk X-kromoszómájuk másolatát mindig az anyától öröklik, később ez a szokatlan nyom vezetett el a kromoszóma végén lévő csoportok vizsgálatához, melynek eredménye még az előzőnél is meghökkentőbb lett.[iii] A megvizsgált meleg fiútestvéreknél az Xq28-as csoport egy sajátos fajtáját találták, mely vélhetőleg befolyással lehet a szexuális orientációra, és az általa hordozott gén fokozhatja az anya termékenységét, vagyis a homoszexuálisok mégsem esnek ki teljesen a reprodukcióból, megtartva ezzel evolúcióban betöltött szerepüket. [iv] 

A genetikán túllépve egyes kutatók sokkal közvetlenebb és célratörőbb magyarázatokat kerestek a férfi homoszexualitásra, és a tudományos gondolkodást keverve a filozofikussal, az emberi mivoltot jelképező és magában hordozó agyvelőt helyzeték mikroszkóp alá, nemcsak képletesen.

1991-ben Simon LeVay, angol-amerikai tudós elhalálozott meleg férfiak agyán végzett boncolásokat, és rájött arra, hogy a hipotalamuszban található INAH-magok közül, melyek az emberi szexusért felelősek, a heteroszexuálisokénál kisebb, vagy egyeseknél teljesen hiányzik a 3-mas számmal jelzett mag.[v]

Dick F. Swaab német agykutató különféle melegeken végzett elektrofiziológiai vizsgálatai után[vii] többen úgy fogalmaztak, „létezik külön meleg férfiagy, mely egyértelműen nem férfi, és nem női agy, de nem is átmenet, hanem önálló, pozitív, funkcionális malformáció (normálistól eltérő).”[viii]

Más, hasonlóan elektrofiziológiai kísérletek pedig a két agyfélteke erőteljesebb egyenrangúságát állapították meg a heteroszexuálisokéval szemben, magába foglalva jóval hatékonyabb kooperációs, szimbólumképzési és racionalizálási képességeket.[ix]

Látható, hogy a homoszexualitás biológiai hátterét célzó tudományos kutatások meglehetősen gyerekcipőben járnak, de egy biztos: ha pontosan körülhatárolható magyarázatokkal még nem is rendelkezünk, a meleg férfiak testének működésében fellelhetők eltérések. Az emberi elme és viselkedés kiismerhetetlen bonyolultságából adódóan pedig feltételezhető, hogy a biológia nem is fog kizárólagos válasszal szolgálni. Talán idővel azonban nem is lesz szükség konkrét válaszokra, és tudományos magyarázat nélkül is sikerül majd elfogadni a másságot.

Temesvári Ádám

2014-ben művészeti szakírói, 2015-ben pedig ráépülően forgatókönyv- és drámaírói végzettséget szerzett a Színház és Film Intézetben. Ezt megelőzően és ezzel párhuzamosan a Best-Work iskolában végezte el a pszichológiai és szexuálpszichológiai asszisztensi képzést.

[i] MCLAREN, Angus: Szexualitás a 20.században, Budapest: Osiris. (2002), 146-163. o.
[ii] ROHDE W., STAHL F., DORMER G. 1977 „Plasma basal levels of  FSH, LH and testosteron in homosexual man”,  Endokrinologie, 1977, 241-248. o.
[iii] MURPHY, Timothy: Reader’s Guide to Lesbian and Gay Studies (2000), 537. o.
[iv] Science Magazine honlapja, elérhető: https://www.sciencemag.org/news/2014/11/study-gay-brothers-may-confirm-x-chromosome-link-homosexuality (2016.05.24)
[v] Science Magazine honlapja, elérhető: https://science.sciencemag.org/content/253/5023/1034.abstract (2016.05.25)
[vi] BERECZKEI Tamás: Evolúciós pszichológia, Budapest: Osiris (2003), 199. o.
[vii] D.F. Swaab és M.A. Hofman: Az enlarged suprachiasmatic nucleus in homosexual men, elérhető: https://pure.knaw.nl/portal/files/488706/14928_285_swaab.pdf (2016.05.25)
[viii] Simon Lehel
[ix] BERECZKEI Tamás: Evolúciós pszichológia, Budapest: Osiris (2003), 198-203.