Mi a jobb döntés? Mivel okozom a legkevesebb lelki törést a gyereknek? Maradjunk együtt a gyermek érdekében egy boldogtalan házasságban, vagy nevelkedjen egyedül? Fog ez menni? Egyedül nevelni egy kisgyereket, ha élhetne „normális” családban is?

baby-821625_960_720

A probléma gyökere, hogy még mindig azt tartja a társadalom „normális” családnak, ha az apa, anya és a gyerekek egy háztartásban élnek. Holott ma már a házasságok nagyjából fele válással végződik, egyre több a gyermekét egyedül nevelő szülő és sokan párkapcsolat nélkül is vállalják a babát.

Miért is az a „normális” tehát, ha apa és anya együtt nevelik a gyereket?

Mi a normális? Viszonyítás kérdése. Miért gondoljuk, hogy a gyermeknek jobb a teljes család, ha otthon a légkör (jobb esetben) fagyos, a szülők már nincs mondandójuk egymásnak, néha még veszekszenek is. Ráadásul a környezet azt hiszi, ők példás, boldog családi életet élnek. Ha ebben a családban nő fel a gyermek, számára ez lesz a „normális”. És jó az neki? Nem hiszem. Az, hogy mit tekint a társadalom normának, csak egy dolog. Lehet hozzá viszonyulni, de jobb, ha tisztában van vele az ember, hogy egy kisgyermek számára ez a viszonyítási alap mindig a családi élete lesz. Ha egyedül nevelkedik, számára az lesz a „normális”. Ha békés, kiegyensúlyozott mintát lát, ahhoz viszonyít majd.

Vagyis a kérdés az, milyen érzelmi légkör jobb a gyereknek?

Ha egy boldogtalan házasság a minta (norma) vagy békességben egy szülő neveli. Ez a döntés kérdése. Piszok nehéz kérdés, minden család esetében más-más hangsúllyal. Nem is szeretnék rá semmilyen választ adni.

A lényeg, hogy egyedül is lehet gyermeket nevelni. Sőt, sokszor könnyebb, egyszerűbb, kiegyensúlyozottabb így az élet.

De hogyan?

Az esetek többségében a nők nevelik egyedül a gyermekeket, de az alábbiak az édesapákra is értendők.

photo-1437943085269-6da5dd4295bf

Talán a legfontosabb, hogy a gyermekkel egyedül maradt fél el tudja fogadni megváltozott helyzetét.

Ha egyszer megszületett a döntés, és elváltak, nem érdemes azon gondolkodni, mi lett volna, ha együtt maradnak, mi lenne, ha visszacsinálnák. A válás mellett is lehet érvelni, mint ahogyan a bevezetőben is szó volt róla. Számos pozitív érv felsorakoztatható mellette. Például nyugodtabbak a hétköznapok, megszűntek a párkapcsolatból fakadó feszültségek, több időt fordíthat a gyermekére, szabadabban beoszthatják idejüket, stb. Ha görcsösen ragaszkodik a nukleáris családmodellhez (apa, anya, gyerekek) csalódni fog. Az édesapa szerepét nem veheti át senki, még az anya sem.

A gyermekét egyedül nevelő vagy a nevelőapával élő családoknak ki kell alakítani saját családmodelljüket, ami ugyanolyan jó és elfogadható, mint az ún. nukleáris családmodell.

A gyermek számára ez lesz a „normális”! Ha nincs férfi a családban, a férfiszerepet egy nagypapa, egy nagybácsi vagy akár az edzőbácsi is képviselheti.

Eleinte számos nehézségbe ütközik az egyedül maradt szülő. Ilyen, ha beteg a gyerek, vagy hirtelen valamit meg kell oldani, valahova el kell szaladni. Ki megy az iskolába a gyerekért? A legkézenfekvőbb segítség ilyenkor a családtól jöhet. A nagyszülők sokszor kiemelkedő szerepet kapnak, és sok terhet levehetnek a szülő válláról. De mi van akkor, ha nincsenek rokonok? Bármilyen furcsa, ilyenkor érdemes az internet segítségét hívni. Különböző oldalakon, fórumokon találkozhatunk sorstársakkal, akikkel akár a kapcsolatot is érdemes felvenni. A gyermeküket egyedül nevelő szülők sokszor klubokat alakítanak, és a klubtagok tudnak egymásnak segíteni.  Ha valaki anyagilag megteheti, fogadhat bébiszittert is.

Az éremnek mindig két oldala van. Valaki ebben a helyzetben a problémát látja, míg más a feladatot, a kihívást. Azt hiszem, ez csak nézőpont kérdése.

Ne hagyja, hogy a múlt tönkretegye a jövőt!
Bízzon benne, egyedül is menni fog!

Bojti Andrea
klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus