Nemrégiben egy 8 éves kisfiú szülei azzal kerestek meg, hogy a gyermeknek rendszeresen rémálmai vannak. A probléma odáig fajult, hogy már nem mert elaludni. Eleinte minden szörnyűségre gondoltunk, vajon mi történhetett szegény gyerekkel, de aztán a diagnosztikai vizsgálat rátapintott a valódi okra. Az esti híradóban számoltak be egy különös gyerekrablás történetéről, amely annyira megrázta a kisfiút, hogy nem merte szóba sem hozni félelmeit.

children-403583_960_720Ez az eset komolyan felveti a felnőttek felelősségét, hogyan alakítják ki a gyermek tévézési szokásait. A gyakorlatban két véglettel találkozhatunk. Vannak családok, ahol nincs televízió készülék, máshol pedig háttérzajként gyakorlatilag egész nap be van kapcsolva. Itt is mint minden más esetben valahol a középút lehet a megoldás.

Milyen műsorokat mikor nézhet a gyerek?

A kábelszolgáltatók csatornakínálatában egészen kisbabáknak szóló tematikus csatornákat is találunk, de a jól ismert mesecsatornákat és műsorokat is előszeretettel nézik kicsik. Előnye a kisgyermekkorban nézett meséknek, hogy a gyermekek sokat tanulnak a történetekből, fejlődik a szókincsük, az állandóan ismételt dalokat előbb utóbb megtanulják a gyerekek. Miután közösségbe kerülnek, egyre gyakrabban előkerülő téma a tévében látott mese, kinek melyik karakter a kedvence, minek öltözik be farsangkor. Egyszóval az óvodáskori szocializációnak ugyanúgy része a televízióban látott mese mint az olvasott történetek vagy a tanult dalok. Érdemes tehát a szülőnek nyomon követni az „aktuális trendeket”, és a gyerekkel együtt megismerni a meséket, később pedig a filmeket.

A gyerekek televíziózási szokásainak kialakításakor ugyanis a legfontosabb dolog, hogy bármit is néz a gyerek, arról a szülő tudjon, és meg tudják közösen beszélni a látottakat.

Sokszor látjuk, hogy már az egészen kicsik is néznek videókat a youtube-on, és ezzel nincs is probléma, ha meghatározott időkeretben, a napi program beépített részeként a szülővel közösen történik. Sőt, ez a szituáció nemcsak a tanulásban, nyelvfejlődésben fejlesztő hatású, hanem a szülő-gyermek kapcsolatra is jó hatással van. Gond az, ha kontroll nélkül tévézhet, gépezhet, tabletezhet a gyerek. Gondoljunk bele, milyen könnyen betölthető az internetről egy pornóvideó vagy egy erőszakos filmjelenet, főleg a kisgyerek kezében, aki „csak” kattintgatja a gépet.

Híradót nézhet-e a gyerek?

Jogos kérdés, hiszen gondolhatnánk, hogy egy művelt ember tájékozott a napi hírek, politikai kérdések, az országos és nemzetközi történések felől. Ugyanakkor manapság a híradók egy jó részét az ún. katasztrófa hírek uralják. Kutatások azt mutatták, hogy az emberek leginkább ezekre kíváncsiak, és a politikai hírekről nagyobb arányban kattintanak el. Ennek megfelelően a csatornák is így állítják össze a hírműsorok tematikáját.

Kamaszkorban valóban fontos már, hogy a gyermeknek legyen rálátása a világ történéseire, de nagyon komoly szülői feladat elmagyarázni, hogy a hírekben látott szörnyűségek mit is jelentenek valójában és hogyan hatnak az ő életére.

Jó példa erre a most naponta bemutatott terrorfenyegetettség. A felnőtteknek is nehéz ezekben a kérdésekben állást foglalni, és ha különösebb magyarázat nélkül a gyermek végignéz egy katasztrófahírekkel teli híradót, könnyen akár paranoid gondolatai is lehetnek.

2

Ha már a híradó nézése szóba kerül, érdemes az ott említett témákat alaposan körbejárni a gyerekkel, és összefüggéseiben “elemezni” a látottakat.

Nincsenek tehát írott szabályai annak, hány éves korban és mit nézhet a gyerek, mert a tévézési szokások a leginkább fontosak. Józan ésszel mondhatjuk, hogy egy természetfilmet a kisiskolás megnézhet a szüleivel, de az a felnőtt feladata, hogy észrevegye a gyerek félelmeit, amikor a tigris levadássza a zebrát. Ugyanez igaz az „ártatlan” sorozatokra, telenovellákra. Még a kiskamasszal is meg kell beszélni, hogy a filmben látottak nem a valóságot tükrözik, és az érzelmek valójában megjátszottak. A gyermeki fejlődés szempontjából fontos tudni, hogy ők egészen sokáig, szinte a kiskamaszkorig hajlamosak a tévében látottakat a valósággal összetéveszteni. (Sőt felnőttekre is jellemző ez, gondoljunk csak arra, amikor a nézők pénzt gyűjtöttek a vak Esmeralda szemműtétjére).

Itt kerülnek hátrányba a másik végletet képviselő családok, ahol nincs televízió készülék. Sokszor tapasztalhatjuk ugyanis, hogy a gyermek nincs felkészítve a tévében látottakra, ám amikor egyszer mégis megnéz egy műsort, nem tudja feldolgozni a történteket. Szintén nehezen kezelhető az a szituáció is, amikor a gyermek azért nem tud egy-egy közösségi témához kapcsolódni, mert nem tudja, miről van szó. Tudjuk, hogy ez kiskamaszkorban még inkább probléma.

Érdemes tehát komolyan elgondolkodni azon, hogyan alakítja ki a szülő gyermeke tévézési szokásait, hiszen ez is egy nevelési kérdés. Láthatjuk, hogy a végletek itt sem jó működőképes opciók, de az arany középút megtalálása családonként változhat.

Bojti Andrea
klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus