Az utóbbi időben sajnos egyre gyakrabban hallunk különös kegyetlenséggel elkövetet gyilkosságokról, terroreseményekről. Biztosan te is hallottál ezekről. Szerinted mi visz rá valakit arra, hogy ilyen kegyetlenségekkel embereket öljön, és miért nem épít inkább valamit helyette? Min múlik az, hogy valaki inkább alkotni vagy rombolni fog?

dsc_3089

 Először is leszögezném azt, hogy semmit sem lehet biztosan megjósolni. Nem szeretünk félni, nem szeretjük bevallani, hogy az élet rettenetesen törékeny és veszélyes. Mindig is az volt, és mindig is az lesz, és ezt nem fogjuk tudni megváltoztatni. 500 évvel ezelőtt valahol rátört valaki valakire, és megölte. Egyikünk se lenne itt, ha egy nagy véres kupac ember nem halt volna meg azért, hogy mi ma itt lehessünk. Nem szabad finnyásnak lenni, az ember olyan, hogy öl. Az ősapáink, ha nem harcoltak volna azért, hogy az asszonyaikat ne bántsa senki, és hogy a gyerekeik élni tudjanak, akkor nem lennénk itt.

Tehát több ezer évnyi tapasztalatunk van már ebben. Szerinted fog ez változni?

dsc_3128-2Szerintem ez régóta így van, és úgy tűnik, hogy így is lesz. Amikor elkezdtem pszichológiát tanulni – tudni kell, hogy én a matematika és a fizika világából léptem át a pszichológiába –, röhögtem a pszichológusokon, mert azt mondták hogy a pszichológia egy pszeudotudomány, és a célja az, hogy kontrollálja és megjósolja az emberi cselekedeteket és viselkedést. Hát ez egy röhej, azt nem lehet megtenni! Nem vagyunk robotok, hogy előre ki lehessen számítani, hogy pontosan mit fogunk csinálni! Radikálisan szabadok vagyunk, és minden pillanatban valami olyat tehetünk, amit még soha nem tettünk. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy meg lehet jósolni, hogy ki fogja megölni magát. Hát nem lehet!

És szerinted mi visz valakit arra, hogy romboljon, hogy másban kárt tegyen?

Eszembe jut, amikor Szarajevóban voltam a hároméves háború után, és láttam, hogy mit csinálnak a szerbek. Körbevezettek az iskolában, és láttam, hogy normális dolog az iskolákban a megszégyenítés. Keményen és sokszor megszégyenítik a gyerekeket. Szerintem ha megszégyenítenek valakit, akkor az bosszút akar állni. De ha én nem vagyok ott, akkor máson fog bosszút állni. Az amerikaiak mélyen megszégyenítik a muszlimokat, akiket ráadásul nem is ismernek, és akkor csodálkoznak azon, hogy bosszút állnak. A világ minden idejében előfordult, például Írországban, Skóciában vagy Olaszországban, hogy az volt a megszokás, hogy ha az én családomat megbántotta a te családod, akkor is meg akarok ölni valakit a te családodból, ha ketten a mi családunkból meghalunk közben. Nem érdekes a veszteség.

A bosszú foka min múlik? Mi tesz képessé valakit arra, hogy öljön?

dsc_3154-1Ez megint egy olyan kérdés, amit nem lehet válaszolni. Azért mert egy kérdést meg tudunk fogalmazni, nem jelenti azt, hogy arra van válasz. Olyan, mintha ezt meg lehetne jósolni. Ha három jele megvan az ötből annak, hogy te a jövőben valamit meg fogsz tenni, akkor letartóztatunk, mielőtt te bármit is csináltál volna. Ez rettenetesen veszélyes! Az amerikaiak már ezt csinálják. Azt nézik, hogy majd ki fog bűncselekményt elkövetni. Ez őrület! Engedélyt adunk a hatalomnak, hogy azt csináljon bárkivel, amit akar. A Szovjetunióban a hatalom sok helyen a pszichológusokat használta, hogy a politikailag kellemetlen embereket őrültté nyilvánítsák. Nagyon rossz a pszichológusok és pszichiáterek történelme, hisz gyakran lefeküdtek a hatalomnak. Ezzel nagyon vigyázni kell a jövőben. Visszatérve a szarajevói eseményekhez:  amikor ott voltam, meglátogattam egy óriási és gyönyörű könyvtárat, amiben ritka könyvek voltak, melyekről máshol nincs is kópia. Ezek mind egyedi könyvek voltak, és az egészet felégették. Hamu és feketeség volt az egész. Ott álltam a közepén, és azon gondolkoztam, hogy ez kinek jó? Miért csinálná valaki ezt?

Azért, mert ha otthon és az iskolában is mindenki megszégyenít, akkor nem tudok teremteni semmit. A teremtéshez jól kell, hogy érezzem magam. El kell hinnem, hogy tudok olyat alkotni, ami másoknak fontos.

Ezek az emberek azt hiszik, hogy nem tudnak alkotni. Olyanok, mint a kisgyerek, aki bejön a szobába, és lerombolja, amit a testvére épített. Lerombolni könnyű, ölni könnyű, pusztítani könnyű. Gyereket hozni a világra vagy valamit alkotni nem könnyű. A legkönnyebb út ahhoz, hogy azt érezzem, én is hatalmas vagyok, az az, hogy elrontok, lerombolok, megölök mindenkit és mindent. Akkor hatalmas vagyok, és ahhoz nem kell tudni semmit.

Viszont az alkotást is lehet gyakorolni. Saját tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy hasznos lenne, ha már az iskolában is arra bátorítanánk a gyerekeket, hogy alkossanak minél többet! Ne csak magolják be a tananyagot, hanem alkossanak valamit a már megszerzett tudásukkal. Erről mi a véleményed?

Az, hogy nem érdeke a hatalomnak megtanítani a gyerekeket arra, hogy önállóan gondolkozzanak, és ne szolgaként ismételjék, amit mondanak nekik. A mindenkori hatalmat kiröhögik azok, akik így nőnek föl, akiket bátorítanak arra, hogy ne csak majmolják azt, amit megtanítanak nekik. A megszégyenítés csak arra jó, hogy megtörjék az ember lelkét, hogy szolga legyen belőle.

Szalay Dániel


14489809_1791174061151268_1787588836_oa Jog
és Pszichológia folyóirat állandó szerzője, az ELTE PPK Pszichológia szakán szerzett diplomát, előtte az MZTSZ Kőbányai Zenei Studió növendékeként zenét tanult. Jelenleg a Randstad Sourceright fejvadászaként dolgozik, angolul és németül felsőfokú szinten beszél, mindennapos munkájában nagy szerepet játszanak az idegen nyelvek. Szabadidejét zenéléssel, olvasással és utazással tölti.

 

 

 

adamA fotókat készítette: Fáczán Ádám

az ELTE-n és részben a lille-i Charles de Gaulle egyetemen végezte felsőfokú tanulmányait, diplomái szerint bölcsész, nyelvész, tolmács és fordító. Francia-, angol- és orosz nyelvtudását egy informatikai cégnél, munkájában is kamatoztatja, szabadidejében pedig négy éve a fotózásnak él. Autodidakta módon tanulta és tanulja továbbra is a fényképezést.
 Érdemes megtekinteni portfólióját: https://flickrock.com/134609939@N07