A Facebook mára már tulajdonképpen internet az internetben, hiszen minden elérhető egy platformon belül: csevegés, játékok, ismerősök, hírportálok, és a sort lehetne folytatni. Nem mindegy tehát, milyen a jelenlétünk ebben a nagyon fontos térben.

facebook-box-1334045_960_720

Profilunk alkotása valójában nem más, mint az első benyomás kialakítása. Nem csak teljesebb képet adhatunk magunkról, de lehetőségünk van maszkírozni is jellemünket. Valódi identitásunkkal mégsem tudunk teljesen szembemenni, hiszen a kapcsolati hálóhoz offline ismeretségek kellenek, és bizony, ismerőseink (egy része) észrevenné, ha a profil tulajdonosa nem mondana igazat, vagy jelentősen pozitívabb színben tüntetné fel magát. Az online megjelenített összkép inkább egy olyan idealizált én-reprezentációt tükröz, ahol a torzulás mértéke szoros összefüggésben áll a felhasználó önértékelésével. A Facebook interaktivitásának köszönhetően pedig önértékelésünk alakulását számos tényező befolyásolja.

A like gomb feladata, hogy az emberek tetszésüket fejezhessék ki egy adott dolog vagy termék kedvelése kapcsán. Azonban a funkció bőven túlmutat az eredeti szerepén, mára önértékelésünk mértékegységévé vált. Pedig „lájkolni” több okból is lehet: modern eszköze az udvarlásnak, kifejezése a baráti lojalitásnak, de szimpátiánkat, empátiánkat, és rejtett én üzeneteinket is megfogalmazhatjuk vele. Tehát mindenképpen, mint egy visszajelzésként kell tekintenünk, aminek azonban számos oldala van- a küldő és a fogadó féltől függően is. Fogadó félként ugyanis könnyen egybemosódik azzal az érzéssel, ahogy a kibertérben az online személyiségünkre reflektálnak. Jól leírja ezt a jelenséget a napjainkban (általában inkább pejoratív jelzőként) használt lájkvadász kifejezés. A lájkok gyűjtése egy-egy posztunk, képünk, megosztásunk alatt gyakran azt az illúziót adja, hogy a dicséret nekünk szól, az elmaradt kedvelések például egy szelfi esetében pedig erősen visszavethetik az önbizalmunkat. Végső soron a pozitív környezeti reakciók fényében vagyunk képesek önmagunkat is pozitívnak látni.

f_icon-svg

Megosztásaink, posztjaink, képeink így mind a like szerzés eszközeivé válnak, amellett, hogy szemléltethetjük vele az érdeklődési körünket, ízlésünket, politikai beállítottságunkat, véleményünket a világról. Akárcsak a profil alkotás folyamatában, itt is torzíthatjuk, de akár maszkírozhatjuk is a saját magunkról kialakított képet: mivel bármit belinkelhetünk, közzé tehetünk, ami az interneten fellelhető, ezért megosztásainkkal erősen alakíthatjuk a személyiségünkről alkotott véleményt.

Például, ha valaki naponta megoszt egy cikket, ami egy adott futball csapat ultráival kapcsolatos, vagy képeket posztol sálba csavart, fáklyás emberekről, akkor nem csak azt feltételezhetjük róla, hogy szereti a focit, de azt is leszűrhetjük, hogy nem veti meg a futball huliganizmushoz kapcsolt viselkedésformákat. Persze, hogy ez a való életben mennyire reális, nem bizonyítható pusztán a megosztásokkal, de az adott felhasználó ezt a képet mutatja magáról.

A megosztások milyensége életkortól is függhet: egy lázadás korszakába lépő tizenéves polgárpukkasztó posztjai inkább az ebben az életkorban megélt értékrendbeli változásoknak és serdülőkorához kapcsolt világnézeteihez igazodnak, mintsem valódi (és még kiforratlan) jelleméhez.

5811017623_a96c2a6d66_z

Egy-egy poszt hátterében, ha a normától eltérő véleményt fejezünk ki vele, gyakori a vitára buzdítás, hiszen minden alatt lehetőség nyílik kommentek írására. Azok, akik gyakran tűnnek ki megosztó posztjaikkal, valószínűleg az életben is folyamatos harcokat vívnak, és előszeretettel szállnak vitába másokkal, vagy generálnak olyan helyzetet, amely konfliktust szülhet.

Megosztásainkkal idealizálhatjuk magunkat, például ha naponta posztolunk egy receptet, azt üzenjük, hogy jó háziasszonyok, feleségek vagyunk. Nyilvánvalóan ennyi információ távolról sem elég, hogy ezt megítélhessük, de felmerülhet a kérdés, hogy a felhasználó mit szándékozik ezzel a magatartásával kompenzálni?

Ha önértékelésről beszélünk, elkerülhetetlen, hogy a kötődés témakörét is megemlítsük. A bizonytalanul kötődők alacsony önértékelésűek, önmagukat és másokat is negatívan ítélik meg, ezért a Facebook segítségével élhetik át a valakihez való tartozás érzését, a kötődés élményét. Ezzel szemben a biztonságos kötődésűeknek a családdal való kapcsolattartás és a közösségbe való beilleszkedés fontosabb a virtuális világnál, a Facebook csak egyetlen tevékenység sok más között, amelyet kapcsolataikban működtetnek.

Loibl Hajnalka

Honlapja: https://lelkikoto.blog.hu/