Nevelőszülőnek lenni nehéz és felelősségteljes feladat, csakúgy, mint szülőnek lenni. Hogyan lehet jól csinálni?

Sokan élből visszautasítják a gondolatot, hogy olyan párt válasszanak, akinek már van gyermeke. Az ideális párnak ne legyen káros szenvedélye, legyen önálló egzisztenciája, karrierje. A 30-on túli párkeresők talán már ezeket a szempontokat is hozzáteszik, hiszen 30-on túl már hangosabban ketyeg a biológiai óra. Elég volt a kalandozásból, jöhet a családalapítás. Igen ám, de nem árt felismerni, hogy harminc éves korra jó esetben, sokan már tapasztalatot gyűjtöttek és túl vannak néhány, de legalább, egy komolyabb párkapcsolaton. Így nem teljesen kizárható, hogy, amikor a társkeresés kifürkészhetetlen szálai összefonódnak, éppen egy szingli párkereső akad össze egy ‘újrahasznosítottal’. Olyannal, aki szakított, akivel szakítottak, elvált vagy megözvegyült, és most újra társat keres. Gyerekkel.

photo-1467321309980-a57856cd25f7

A szülőszerepbe ‘belenő’ az ember, a nevelőszülő szerepbe meg sokszor belecsöppen. Nagy különbség. Lehet, hogy nincs meg a felkészülés, ráhangolódás lehetősége, nem lehet ‘összenőni’ a gyerekkel. A párjának gyereke van, akkor Ön a gyerek, kicsodája is?

Szereposztás

Első körben fontos tisztázni a szerepeket, kompetenciákat. Van annak a gyereknek apja, anyja? Milyen aktív a biológiai szülőkkel a kapcsolata? Van-e szüksége még egy szülőre? Kell-e pótolni az egyik szülőt?

Vannak esetek, mikor az egyik szülő halálával, vagy a kapcsolat teljes és tartós megszakadásával hiány keletkezik, olyankor egyszülős családba csöppen bele egy újabb felnőtt. Ez a helyzet az egyik legegyértelműbb, mert így senkit sem túr ki a helyéről, senkivel sem kell rivalizálnia, és valószínűsíthető, hogy a gyermekben van egy érzelmi űr, amit az egyik szülője hiánya okozott. Ez talán a legtisztább nevelőszülő szerepkör, hiszen akkor anyja helyett anyja, vagy éppen apja helyett apja lehet a gyermeknek.

Szeretni vagy nevelni?

Ebben az esetben is fontos, hogy az újonnan szülő szerepbe került felnőtt először tapasztalatot gyűjtsön, figyeljen, ismerje meg a gyermeket és csak amikor már megszilárdult a bizalom, próbáljon határozottabban fellépni. Első körben érdemes a szülőre bízni a nevelési, rendszabályozási feladatokat, és maradni a sokkal hálásabb játszópartner, bizalmas, jó fej felnőtt barát kontextusban. A korán tekintélyt elváró, új szabályokat bevezető, sokat tiltó viselkedés a nevelőszülő részéről ellenállást szülhet a gyermekben. Ha szeretné megkímélni magát a “Te nem is vagy az apám/anyám!” beszólásoktól, akkor először a gyermekkel való érzelmi kapcsolatát építse és csak utána próbálja nevelni. A gyerekek úgyis utánzás, modellkövetés útján tanulnak a legtöbbet, így a gyakorlati példa többet ér minden hegyi beszédnél. A nevelőszülő értékrendje, szokásai, hobbija ugyanúgy a gyermek életének a része lesz, ezekből észrevétlenül is merít. A gyermek szempontjából hozzáadott érték a párkapcsolat és a családi együttélés megismerésének a lehetősége, ehhez is a nevelőszülővel kiegészült család segíti hozzá.

pexels-photo-94618-large

A nevelőszülői feladatkör olyan, mint a kardélen táncolás, hiszen nem magától értetődő a nevelőszülő-gyerek viszony, hanem tenni kell érte. Ahogy a jó szülő-gyerek kapcsolatban is az élmények, a közös játék, az egymás iránti figyelem és elfogadás, ami összeköt. A gyerek bizalmával nem szabad visszaélni, ha egyszer kötődni kezd, és elfogadja a nevelőszülőt, nemcsak, mint haver, hanem, mint szülői figura is, az ugyanakkora felelősség, mintha a vér szerinti gyermekről lenne szó. Vér vagy szív szerinti? Így is, meg úgy is lehet szülővé válni.

Nemrégiben felkeresett egy szülőpár és elmondták dilemmájukat. A nő fiatalkori meggondolatlan kalandjából 20 éves korában született egy lánya. Jelenlegi párjával a gyermek 2,5 éves korában találkoztak, azóta családdá kovácsolódtak, a lány most 10 éves. Felmerült bennük, hogy el kéne mondani a gyereknek, hogy nem a férfi az apja, mert mi van, ha mástól tudja meg? Ebben az esetben nem beszélhetünk a legtisztább helyzetről, bár a kislány biológiai édesapja nem tartja gyermekével a kapcsolatot, azonban a gyermek 2 éves koráig együtt éltek.

Ebben az esetben az a helyes, ha eredendően tud róla a  gyermek, hogy más a biológiai apukája, így nem is kell nagy teherként, vagy kínos beszélgetésként elképzelni a közlést. Érdemes megkülönböztetést alkalmazni a megszólításban is, hiszen ebben a helyzetben létezik egy biológiai édesapa, akit a gyermek ismert, egykor kötődött hozzá és aki, bármikor felbukkanhat. A nevelőszülő személye ebben az esetben majdnem egybemosódott a vér szerinti apáéval, a gyermek fiatal életkora és a családi helyzet miatt, őt kezdete a lány ‘Apának’szólítani és a biológiai apát nem említették a családban soha. A titkolózás azonban nem vezet jóra. A titok megterhelő minden érintett fél számára, terhes cipelni. Ebben a helyzetben is fontosnak tartottam tisztázni a szülőkkel, hogy bár a helyzet nem változik, és a nevelőapuka tekinthető itt az egyetlen, a gyermek életében jelenleg szerepet játszó férfinak, mégis jó, ha tiszta vizet öntenek a pohárba.

A fent említett példában a nevelőszülő majdnem édes szülővé vált. A határok és szerepek összemosása azonban nem veszélytelen. Ne felejtsük el, hogy a kislánynak lehetnek emlékei édesapjáról, és sokkal nagyobb trauma lehet számára, ha valaki egyszer csak a fejéhez vágja, hogy ‘Nem is ő az apád!’ vagy ‘Az igazi apád otthagyott téged!’, mint ha még a kamaszkor beköszönte előtt sikerül vele tisztázni a vér szerinti és az érzelmi viszonyokat, biztosítva őt arról, hogy akit, ő az utóbbi években az apukájának szólított, az ugyanúgy fogja őt szeretni, mint eddig. Itt a nevelőapuka nem követett el hibát, mikor engedte, hogy a kislány ‘Apá’-nak szólítsa, hiszen a hétköznapokban csak ő volt jelen. Csupán az a cél, hogy ha majd felnő, ne legyen családi titkokkal terhelt ez a lány, és önértékelése stabil alapokon nyugodjon, saját magában tisztázott legyen a származása körüli helyzet.

pexels-photo-108070-large

Mégsem saját

Vannak olyan nevelőszülők, akik mindig megtartották a 3 lépés távolságot párjuk gyermekével. Felmerülhetnek a nevelőszülőben olyan gondolatok és érzetek, hogy: “Mi lett volna ha…” “Bezzeg ha én neveltem volna kiskorától, most nem ilyen lenne…” “Én meg tudtam volna tanítani, hogy kell ezt, vagy azt…” “Ha az én gyerekem lenne, ilyet biztos nem engednék meg neki…”

Ahogy mondani szokták, az ember a családtagjait nem választhatja meg. Ezen a nehezített pályán is sokat segíthet az önreflexió. A nevelőszülő is felteheti magának a kérdést, hogy miért nehéz elfogadni párja gyermekét? Hogyan tudna hozzá jobban kapcsolódni? Mindig van lehetőség javítani egy kapcsolaton, ha megvan a rá a szándék. A gyerekek általában fogadókészek, és szívesen kapcsolódnak egy olyan felnőtthöz, aki foglalkozik velük, akire lehet számítani.

A harmadik példában egy olyan helyzetet említenék, ahol a gyermeknek rendszeres láthatása van az édesapjával, ám az édesanyjával él, az idő körülbelül 60%-ában. Ebben az élethelyzetben az édesanya az aktuális partnerére kezdett ‘nevelőapuka’-ként utalni, és elvárta, hogy a gyermek is így szólítsa az általa néhány hónapja megismert fiatalembert. Egyfelől érdekes a helyzet, hiszen az anya aktuális párja szinte automatikusan szülő szerepbe is kerül, hiszen az idő nagyobbik részében egy 8 éves gyermekhez kell viszonyulnia, és, mint felelősségteljes felnőtt, már-már apuka szerepben találja magát. Az anya szándéka is érthető, hiszen szeretne végre egész családban élni és szeretné új párja tekintélyét, pozícióját biztosítani fia szemében. Azonban, ha a gyermek helyzetét nézzük, neki van apukája, akivel heti legalább 3 napot együtt van! Tehát ebben a példában szereplő fiúnak nincs kifejezett apahiánya. Létezhet-e egyszerre apa és nevelőapa, szükség van erre? Szerintem nincs. Ugyanúgy, ahogy az apa aktuális partnere sem lesz a gyermek ‘nevelőanyja’, amely szó, vagy felvetés, már a gyermek édesanyjának sem tetszett. Ő az anya, mi szükség van nevelőanyára? Ebben a helyzetben segített ennek az egyenlőtlen helyzetnek a feltárása és annak a kimondása, hogy mivel a gyermek életében mind érzelmileg, mind időben mindkét biológiai szülő aktív, így erőltetettnek hat a ‘nevelőszülő’ bevezetése.

Ezen a ponton azonban felmerül a magyar nyelv hiányossága. Mégsem mondhatjuk azt, hogy mostoha, az olyan negatív csengésű szó. Akkor tehát apa vagy anya új szerelme kije a gyermeknek? Barátja? De egy felnőtt nem a barátja egy gyereknek. Haverja? Az túl játékos, nem bánhat vele úgy a gyerek, ahogy a haverjával tenné. Pontos kifejezés híján csak körülírni érdemes: megbízható, szerető, gondoskodó, stabil felnőtt a gyermek életében, aki szereti őt.

photo-1450037586774-00cb81edd142

Tippek nevelőszülőknek

A nevelőszülő fontos, hogy külön valójában lássa a gyermeket, ne mint, az esetleg ‘nemszeretem’ másik szülő kicsi hasonmását.

Tartsa tiszteletben a gyermek érzéseit, előtte rosszat soha ne mondjon a távol lévő szülőről. A gyerekek még a velük rosszul bánó, őket elhanyagoló vér szerinti szüleikhez is képesek kötődni és ragaszkodni, és azzal, ha róluk rosszat mondanak, olyan, mintha egy dédelgetett, vágyott jó-szülő képet rombolnának le a gyermekben.

A nevelőszülő jó ha elengedi idilli elképzeléseit egy hagyományos családról, hiszen neki a ‘készen kapott’ családtagokkal kell megvalósítania azt a családi harmóniát, amire esetleg mindig is vágyott. Nem kell görcsösen ragaszkodni egy idealizált képhez, hanem az aktualitásokhoz alkalmazkodva  kell kihozni a helyzetből a lehető legjobbat. A nevelőszülőségtől meg csak egy ugrás a mozaikcsalád létrehozása, ahol az: én gyerekem, te gyereked, mi gyerekünk, helyzet még egy kis extra fűszerrel bolondítja meg az alapszituációt.

Deliága Éva gyermekpszichológus

12742348_1571697296453747_5593528000409922586_nHonlapja: https://www.gyermekpszichologia.info/