Komoly, krónikus, sokszínű fájdalom, kimutathatatlan testi betegség – a szomatizáció, mindennapi életvitelt befolyásoló, ugyan testinek tűnő, de egyébként lelki eredetű szindróma az átlagpopulációban minden huszadik embert érint.

A szomatizációs zavar (más néven Briquet-szindróma) elnevezés a görög „szóma”, vagyis „test” szóból származik: ez jelzi, hogy olyan betegségről van szó, aminek eredete lelki, ám a panaszok testi tünetek formájában fejeződnek ki. Ezek a tünetek orvosilag megmagyarázhatatlanok, nem azonosíthatóak, pedig a betegek és az egészségügyi szakemberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fájdalom nyomára bukkanjanak. A betegek számos, akár veszélyes, ártalmas vizsgálaton is részt vesznek annak érdekében, hogy a szűnni nem akaró szenvedést és az életszínvonaluk romlását okozó panaszok elmúljanak. Orvosról-orvosra járnak és csakis testi betegségbelátásuk van, nem jut eszükbe, hogy a betegségük eredetében lelki tényezők is szerepet játszhatnak. Mindemellett fontos, hogy nem szimulálnak, attól függetlenül, hogy testi betegségnek nincs kimutatható nyoma, igenis érzik, hogy valami nincs velük rendben.

Hogyan ismerhetjük fel?

A szomatizációs zavar egyik fő jellemzője a korai kezdet, 30 éves kor előtt jelentkeznek az egyébként általános egészségi állapot számlájára nem írható tünetek. A panaszok szerteágazóak, minimum 4 fájdalom-, 2 emésztőszervrendszeri-, 1 pszichoneurológiai- és 1 szexuális jellegű tünet jelenlétének megléte szükséges ahhoz, hogy a diagnózis megadható legyen. Mivel mind a 8 tünet sok esetben nem áll fenn, azok a betegek, akik végül hosszú idő után eljutnak pszichológushoz, általában nem differenciált szomatoform zavar diagnózist kapnak, amihez elegendő egy orvosilag megmagyarázhatatlan tünet és az általa okozott szenvedés és funkcióromlás. A betegségre a hosszú ideig tartó, krónikus lefolyás és stressz hatására történő állapotromlás jellemző, ennek ellenére a betegek általában ragaszkodnak ahhoz, hogy nekik nem lelki, hanem testi betegségük van.

Milyen tényezők állnak a kialakulás hátterében?

A szomatizáció egy éretlenebb pszichológiai munkamód, amely során a test a fájdalom nyelve. Leginkább azoknál fordul elő, akiknél a mentalizáció képességének deficitje áll fenn. A beteg nem tudja a vágyait, belső tartalmait szavak és érzelmek szintjén kifejezni, ez a hiány pedig gyermekkorban gyökerezik: a nem megfelelő szülői odafordulás, elhanyagolás, a szintén rosszul mentalizáló szülő, a gyermekkori fizikai, érzelmi vagy szexuális bántalmazás hozzájárul a hiány kialakulásához. A szomatoform zavar gyakoribb azoknál, akik gyermekkorukban sokat betegeskedtek, a szüleik gyakran voltak betegek vagy szomatizálók, esetleg kevésbé voltak gondoskodóak, de testi betegség esetén fokozott figyelmet szenteltek a gyereküknek.

Attól függetlenül, hogy a diagnosztikus kritériumok nem helyeznek hangsúlyt a pszichológiai tényezőkre, mentális zavarként tartjuk számon és számos más lelki betegséggel együtt járhat. A betegek 50-60% depressziós, kétharmaduk a hisztriónikus személyiségzavar jegyeit mutatja és olyan maladaptív kogníciók jellemzőek rájuk, mint a katasztrofizálás, vagyis a legrosszabb következményekre való gondolás vagy éppen a kórós betegségszerep felvétele, ami a betegségbe való teljes belesüppedést és az általa való meghatározottságot jelenti.

Kiss Dóra