„Annyira dühös voltam, hogy majd felrobbantam!”, „Sírni tudtam volna a tehetetlenségtől!”, „Olyan elkeserítő az egész, hogy szavakat sem találok rá.” Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal bizonyára már Ön is találkozott, ha nem is pontosan ezeket ismételgette, vagy hallotta, de kommunikációnkban olyan gyakran előkerülnek az emócióinkra utaló kifejezések, hogy szinte észrevétlenül éljük bele magunkat monológjainkba.

Érzelmeink egy bizonyos része kiértékelésünk függvényében változik. A kiértékelés során, szerencsés esetben hiteles információt nyújtanak a szituációról, amiben épp vagyunk és támogatják azt, hogy jóllétünket mindinkább elősegítő magatartásformákat vegyünk fel. De mi van azzal, ha „sérültségünk” folyományaként a belőlünk feltörő érzelmeink nemhogy a kérdéses helyzetről nem nyújtanak adekvát információt, de olyan viselkedések irányába presszionálnak bennünket, amelyekkel inkább ártunk, mint használunk magunknak?

Mielőtt a megfogalmazás pejoratív színezettséget öltene, szavakba önteném, hogy mit is értek „sérültség” alatt. Sérültnek lenni számomra annyit jelent, hogy valamely tapasztalásunkkor, a történések jelentését nem a valóság eszköztárával értékeljük ki, hanem a saját realitásunk eszköztárával, még hozzá olyan módon, hogy az ebből eredő gondolataink és érzelmeink számunkra maladaptív (jóllétünket és alkalmazkodásunkat nem támogató) magatartási formák felé mozdítanak el bennünket. Ezt még kiegészíteném annyival, hogy ehhez arra is szükség van, hogy ezek a megélések ismétlődjenek (magyarul: egyszer berágni a főnökre és beszólni neki, mert valamit félreértettünk, nem egyenlő azzal, hogy állandó jelleggel, „ki tudja miért” konfliktusba kerülünk az autoritást képviselő személyekkel és a szituációkhoz nem illő dühöt élünk át).

Az érzelmi intelligencia fejlesztése azért is nagyon fontos, mert, ha el tudunk jutni odáig, hogy megértsük, hogy az érzelmek fontos üzenetet hordoznak, akkor képessé válhatunk arra is, hogy felismerjük, az üzenet honnan érkezik valójában. A jelen aktualitásából vagy pedig a múltból.

Nézzünk egy életszerű példát sorra véve az érzelmi intelligencia néhány komponensét.

Tegyük fel, hogy történetem egyik meghatározó mintája gyermekkori neveltetésemből fakadóan az önfeláldozásra való hajlamom. Ez terheim közül az egyik. Belekerülök egy párkapcsolatba, ahol a partnerem konzekvensem, mindig épp aktuális gondjára, nehézségére hivatkozva, elkezdi elhanyagolni a szükségleteim. Ez nem kölcsönös, mert én viselem ezt egy ideig, megértést tanúsítok, de ez a dinamika nem fordul meg, mert, amikor nekem lenne ő rá szükségem, akkor szintén különböző okokat megnevezve visszavonul és megvonja a figyelmét, támogatását. Mikor szóvá teszem ezt, ő türelmetlennek és erőszakosnak nevez, utalva arra, hogy nem vagyok kellően toleráns vele. Amiatt pedig, hogy az „önfeláldozás” áldásos hátizsákját cipelem: bűntudatom keletkezik és belátom: valóban, nem lehetek ennyire önző. Majd háttérbe húzódok és koncentrálok továbbra is arra, miképpen tudnám kiszolgálni társam aktuális, ad hoc igényeit.

1. Az érzelmi intelligencia egyik fontos része az, hogy felismerjük és megnevezzük aktuális érzelmi állapotunkat és összekapcsoljuk mindezt gondolatainkkal és tetteinkkel:

Szóval: eljutok odáig, hogy kimondom: azért szolgálom ki a másik igényeit ilyen mértékben, mert bűntudatom van attól a gondolattól, hogy esetleg önző lehetek és magamat helyezzem előtérbe. Ez már segít, hiszen némi kontrollt gyakorlok, felismerem, hogy cselekedeteimet nem egy külső elvárás-rendszer irányítja, aminek meg kell felelnem, hanem én döntök így azért, mert a bűntudat súlyától és az e mögött rejtőző szorongástól szenvedek. Ráeszmélek arra, hogy nem én vagyok „bűnös”, hanem attól a gondolattól küszködök, hogy: „ha a saját érdekeim állítom előtérbe a kapcsolatomban és ezért megítélnek, akkor nem vagyok rendben.”

2. Az érzelmi intelligenciához hozzátartozik az is, hogy kezelni tudom az emócióimat, akár a nem kívánatos érzéseim megszüntetem, kontrollt gyakorlok felettük, mikor kifejezem őket.

Az előzőeket továbbgörgetve például ráeszmélek arra, hogy a gondolataim megváltoztatásával, a megéléseim is formálódnak: azzal, hogy az önérdekem elfogadom, feloldhatom a bűntudatom és könnyen lehet, hogy megjelennek azok az érzelmek, amik már a történteket nézve hitelesebbek: például a szomorúság azért, mert háttérbe pakolnak, vagy a harag amiatt, mert tartós egyensúlytalanságot tapasztalok a kapcsolati „adok-kapokban” és ezért a partnerem nem vállalja a felelősségét. Mivel működik bennem az önkontroll, ezt agresszió, vagy „önsajnáltatás”, áldozatszerű sirámokban való dagályozás nélkül kommunikálni is tudom.

3. Mivel az EQ-m része az is, hogy az engem segítő érzelmi állapotokat képes legyek fenntartani és produktív irányba mozgassam magam, illetve, hogy a szükségleteimet kielégítő kapcsolatokban vegyek részt:

Belátom, hogy az állandó bűntudatosságommal lehetetlen egyenrangú párkapcsolatban élni, ezért elkezdek figyelni az igényeimre és a szituációktól függően odaillő módon visszajelzéseket adok, vagy, ha más megoldás nincs, akár a továbblépéstől sem zárkózom el.

4. Érzelmi intelligenciám birtokában a másik érzelmeit is könnyebben azonosítom és kezelem:

Így például érzékelem, hogy mikor osszam meg azt, ha valami zavar. Milyen jelekből kódolhatom, hogy együttéreznek velem, vagy csak megjátsszák azt, hogy valóban azt „hallja-e” a társam, amit jelzek felé (vagy saját sérültségeiből fakadóan ő is valamilyen oda nem illő érzelmi állapotba kerül), ennek megfelelően tudom rugalmasan alakítani a helyzeteket és lehet, hogy idővel „kiszabadulok” az önfeláldozás béklyójából.

Az itt bemutatott példa természetesen leegyszerűsített, de gyakorlatiasságával pont azt kívántam érzékeltetni, hogy érzelmi intelligenciánk fejlesztésével képessé válhatunk arra, hogy azonosítani tudjuk, hogy az a belső tartalom, amit épp megélünk, az valóban adekvát-e abban a szituációban, amiben jelentkezik, ha pedig nem, akkor elkezdjük kidolgozni azt az utat, aminek bejárásával, EQ-nk trenírozásával, számunkra is kedvezőbb körülményeket teremthetünk, emberi kapcsolataink tekintetében.

Lázár Gergely

Az ELTE Tanácsadás-és iskolapszichológia szakirányán szerezte pszichológus diplomáját. Egészséges (nem patológiás) emberekkel végez tanácsadási tevékenységet, életvezetési témákra fókuszálva. Munkája során többféle módszert is alkalmaz. Vállalkozói tevékenysége mellett főállásban iskolapszichológusként dolgozik, ahol rengeteg nevelést, konfliktuskezelést érintő szituációval kerül szembe.
A „Jog és pszichológia” folyóirat számára elsősorban társkeresés, párkapcsolat, önmegismerés témában készít írásokat, melyek az Ön nézőpontjához, élettapasztalatához, gondolkodásmódjához friss szempontokat adhatnak, és új perspektívákat nyithatnak meg.
Honlapja: https://www.gery.hu/

Az 1. kép forrása: https://upliftconnect.com/11-traits-people-emotional-intelligence/