Ilyen és ehhez hasonló gondolatébresztő kérdésekkel ajándékozott meg bennünket Lázár Gergely pszichológus a Jog és Pszichológia rendezvényén, ahol a teltházas, másfél órás előadás mondanivalója akörül forgott, hogyan is teremthetünk erőforrásokat azokból a sérültségekből, amelyeket a környezetünk okozott számunkra különböző formákban. Mindezek mellett hangsúlyozott szerepet kapott az érzelmi intelligencia kérdésköre is, hiszen lelki sebeink megtapasztalása, sok-sok olyan élménnyel, érzelemmel járhat együtt, amik nem feltétlenül kellemesek számunkra és nemegyszer be is dőlünk a belőlük fakadó felhívásoknak, még akkor is, ha egyébként tévesen informálnak bennünket a kialakult helyzetről.

Miből tudhatjuk, hogy „sérültek” vagyunk?

Gergely szerint abból, ha jellegzetes érzelmi és gondolati mintákat élünk meg ismétlődő jelleggel, egyébként hasonlónak tűnő szituációkban késztetést érzünk olyan cselekvések megtételére, melyek nem segítik jóllétünket és alkalmazkodásunkat. Ebből következtethetünk arra a sématerápia nyelvezete alapján, hogy valamely „séma” foglyai vagyunk. A minket körülvevő emberektől különféleképpen szenvedhetünk el sérelmeket, akár úgy, hogy valamiből (pl. gondoskodás) nagyon keveset, esetleg túl sokat (engedmények), vagy nagyon egyoldalúan kapunk, netalántán bántalmaznak bennünket.

A pszichológus a sématerápia megközelítésének felhasználásával mutatta be gondolatait. Nem szimpla felsorolást hallhattunk, hanem végigtekinthettük a csaknem 20 különböző sémát, mindegyiknél gyakorlatias, életszerű példákon keresztül ismerhettük meg annak belső világát és azt, miként profitálhatunk az aktuális „sebből”. Gyakorlatilag bármiben megtalálhatjuk az erőforrást, ha kitartóan keresünk.

Vegyünk egy példát, hogyan is segíthetünk magunkon, ha netalántán az elhagyatottság élményvilágát hordozzuk a hátunkon (ez az egyik séma a felsoroltak közül).

Érzelmi intelligenciánk fejlesztése nyomán ráeszmélhetünk arra, ha veszteségélményeink természetes szomorúságából messzemenő és téves következtetéseket vonunk le a jövőre nézve és állapotunk elkeseredetté válik (pl. arra gondolunk, hogy úgyse lesz senkink, vagy, ha lesz is, azzal sokáig nem fog tartani a kapcsolat), felidézve mindazokat a tapasztalásokat, amikor elhagyatottnak és magányosnak éreztük magunkat. Tisztában vagyunk-e az egyébként nagyon hasonló, üzenetében mégis más szerkezetű emócióinkkal?

EQ-nk fejlesztéséhez hozzátartozhat, hogy képessé válunk magunkat olyan érzelmi hangoltságra emelni, ami segíti hatékonyságunkat. Az elkeseredettség és a reményvesztettség nem valószínű, hogy erre alkalmas, azonban a szomorúság elvihet minket például abba az irányba, hogy feltegyük a következő kérdéseket: „Végleges-e a veszteség? Van-e esélyünk még társat találni?” Ha igenlő a válasz, ez még akár lelkesíthet is bennünket.

Az EQ-nk része, hogy gondolatainkat, tetteinket és érzelmeinket tudjuk annak összefüggésrendszerében értelmezni. Maradva az elhagyatottság témakörénél, ha kapcsolatunkban megjelenik például a féltékenység, akkor a tetteinket nem az először megjelenő gondolatainkkal és az abból fakadó érzelmi benyomásokkal fogjuk igazolni („Azért üvöltök veled, mert megbízhatatlan vagy!”), hanem az érzelmeinket keltő gondolatokat megértve választhatunk akár hatékonyabb megküzdési módokat is (pl. „Bizonytalannak érzem magam, és most arra gondolok, hogy el fogsz hagyni. Legszívesebben üvöltenék, de azzal nem segítek a kapcsolatnak. Mivel tudnám magam megnyugtatni?”).  Gergely kiegészítette ezt még azzal is, hogy az érzelmileg intelligens ember számba veszi azt is, hogy rövid és hosszú távon mit okoz magának és a környezetének azzal, ha bedől azoknak érzelmeknek, amik egyébként dezinformálják az illetőt a szituációval kapcsolatban (mivel bizonyos érzelmek pont az adott séma világából fakadnak). Például: kidühöngeni magunkat rövid távon bizonyára jól eshet, de hosszú időperspektívában szemlélve komoly károkat okozhatunk vele a kapcsolatban, amit lényegesen több munka lehet majd helyre rakni.

„Létezik-e olyan matek feladat, amit nem lehet megoldani?” – idézi középiskolai számtan órák élményeit Gergely. Az is az érzelmi intelligencia része lehet, hogy felismerem, hogy egy olyan kapcsolatban élek, amit nem tudok úgy befolyásolni, ahogy szeretnék, vagy legalábbis nem azokkal az eszközökkel, amivel korábban próbáltam? Az elhagyatottság élményében például természetesnek tűnhet a szorongás amiatt, hogy a társunk nem akar elköteleződni az irányunkba. Próbálhatjuk formálgatni őt, rábeszélni a párterápiára, meggyőzni, féltékenykedni, követelőzni, de valahogy semmi nem jön be. A pszichológus visszaemlékezett azokra a matematikai feladatokra, amelyeknél a „legintelligensebbek” rájöttek arra, hogy nem megoldható a feladat, ezért nem is erőlködtek vele tovább.
Az emberi kapcsolatok nyilván nem így működnek, de a sémák logikája valami hasonló. Ha követjük a belőlük származó gondolatmenetet, általában szélmalomharcba keveredünk és újraéljük fájdalmainkat és könnyen lehet, hogy éveket töltünk olyan kapcsolatokban, amikből akár ki is léphettünk volna, hogy EQ-nk felhasználásával egy befogadóbb közegben valóban teremteni tudjunk a másikkal.

Csökkentértékűség élménnyel például mennyire értelmezhetjük félre a másik felénk közvetített megnyilvánulásait, érzelmeit? Apró finomságnak tűnik, de, ha sérültségünkre vonatkozóan rendelkezünk önismerettel és dolgozunk érzelmi intelligenciánkon, lehet, hogy rájövünk, hogy amit a másik érdektelenségének, elutasításának címkéztünk korábban, valójában zárkózottság és a zavar megnyilvánulása is lehetett. Az EQ-nak ugyanis ez is a része, hogy viszonylag (a lehetőségekhez mérten) pontosan értékeljük a környezetünkben lévők érzelmi megnyilvánulásait.

Lássunk még néhány erőforrást, amiket a pszichológus szerint, megfelelő csiszolódással, önfejlődéssel elérhetünk a következő sémák világából merítve:

  • Bizalmatlanság/abúzus: óvatosság, érzékenység az autentikusságra
  • Összegabalyodottság/éretlenség: képes vagyok a szimbiózisban való létezésre (EQ fejlesztésének egyik hasznos iránya: Mi a Te érzésed és mi az Enyém?)
  • Grandiozitás/feljogosítottság: Jogosultságok gyűjtése olyan nonkomform, de proaktív tettekre vonatkozóan, amikkel egyébként nem ártunk senkinek, de a társadalom, a környezetünk kezdetben nehezen fogadja el törekvéseinket
  • Csökkentértékűség/szégyen: alázat, önjobbításra való hajlam
  • Elégtelen önkontroll/önfegyelem: spontaneitás
  • Érzelmi gátoltság: racionalitás, józanság
  • Behódolás: alkalmazkodóképesség
  • Könyörtelen mércék/hiperkritikusság: a teljesítmény fontossága
  • Büntető készenlét: az igazságosság tisztelete, következetesség

A legutóbbi (büntető készenlét) vonatkozásában rálátást nyertünk az érzelmi intelligencia morális vonzatára is, ugyanis lehet egy cselekedetünk empátiánk alapján látszólag elfogadható, mégsem tekinthető igazán érzelmileg intelligensnek, ha megfontolásunknak nem része az igazságosság dimenziója is.