Mi is az a Stockholm szindróma?

Az elnevezés eredete 70-es évekbeli túszdrámához kapcsolható, amikor is egy bankrablás során közel egy hétig tartott fogva két elkövető négy banki doalgozót. Az áldozatok a fogvatartás ideje alatt megkedvelték fogva tartóikat, és érzelmileg kötődni kezdtek hozzájuk. A furcsa jelenség okairól azóta is folyik a diskurzus, de elsődleges magyarázata az lehet, hogy a fogvatartott a pszichés és fizikai túlélés érdekében képes azonosulni a fogva tartójával, kialakul egy sajátos empátia és mentségeket keres az elkövető tetteire.

1. tévhit:  Csak a fogvatartottnak alakulhatnak ki érzései a fogva tartóval szemben

A fenti jelenség önmagában is érdekes, pláne ha fordítva történik. A Lima-szindróma a Stockholm szindróma ellentéte, amikor az elkövető kezd szimpatizálni a fogva tartottjával. A túszejtéssel az elkövetőknek céljuk van, de nem az áldozatok megölése áll a fókuszban. Így az életben tartásuk is szerepet kap, ami gondoskodással jár – ételt, italt adni neki, mosdóba kiengedni, stb. – ezzel pedig kialakulhatnak intim érzések is, ami a végén akár a túszok szabadon engedésével is járhat.

2. tévhit: Ideiglenes érzés

Az említett stockholmi eset során meglepő módon későbbi büntetőjogi perükben az áldozatok pénzbeli támogatást gyűjtöttek az elkövetők védelmére. Az eset nem egyedi. Natascha Kampusch 10 éves volt mikor a bécsi iskolájába menet elrabolta őt Wolfgang Priklopil majd 8 és fél évig tartott fogva háza pincéjében. Ez idő alatt a fiatal lány találkozott a férfi skizoid, durva személyiségével és a kedveskedő, ajándékozó jellemével is. A lányt rabszolgaként tartotta Priklopil, érzelmileg és fizikailag is bántalmazta, megalázta a kislányt (megerőszakolta, éheztette, fél év elteltével engedte először mosakodni), mégis kölcsönösek voltak az érzéseik egymás iránt. A férfi a fogvatartottja szökését követően vonat elé vetette magát, Natascha azonban ezt követően megvette és gondozta a házát. Könyvében mesél róla, hogy nem egyszer töltöttek időt a külvilágban is, volt, hogy rendőrrel is találkoztak, ő mégsem menekült el.

3. tévhit: Csak bűncselekmény résztvevői között jöhet létre 

A szindróma bármilyen tettes-áldozat kapcsolatban létrejöhet, tehát kialakulhat családon belül és párkapcsolatban is, de akár fegyintézetekben is rabok és a smasszerek között. A bántalmazó olyan kötődést, függőségi viszonyt alakít ki áldozatával, ami miatt verbális vagy fizikai erőszak esetén sem tud kilépni belőle. A bántalmazás dinamikájával szakemberek hada foglalkozott már, megfigyeléseik szerint a folyamatban jól tetten érhető az első mozzanat, amikor a tettes becsmérlő és gyalázó szavakkal illeti a másik felet, amit olykor tettek is követnek. Az áldozat idővel elhiszi magáról, hogy nem teljes értékű ember és hogy az agresszoron kívül más nem is fogadná el őt, ezért megelégszik ezzel a beteges kapcsolattal. Ráadásul két bántalmazás közötti időszakban („mézeshetek”) a tettes újra elhiteti a másik féllel, hogy megbánta tetteit és többet nem fogja bántani. Majd kezdődik a ciklus előröl, ami miatt olyan spirálba kerül az áldozat, amiből szakember segítsége nélkül kikerülni nagyon nehéz.

4. „Én biztos nem éreznék így” 

Első hallásra azt gondolnánk, hogy hasonló – akár bűncselekmény során létrejött szituációban, akár párkapcsolati vagy családi helyzetben – biztosan nem viselkednénk így. Kutatások szerint viszont igen gyakori ez a fajta kötődés, az áldozatok 1/3-ánál kialakul.

5. Nem szükséges kezelni

Az ilyesfajta traumákat átélt személyeknek az esetek nagytöbbségében szüksége van pszichológiai vagy pszichiátriai gondozásra. Minél tovább áll fenn az ilyen jellegű romboló állapot, annál tovább tarthat a gyógyulási időszak (természetesen ez személyiségfüggő). Ragaszkodunk azokhoz a személyekhez, akiktől függünk. Nincs ez másképp egy tettes-áldozat kapcsolatnál sem, mert az áldozat fél attól, hogy elveszítheti azt, akitől függ, ez pedig ebben az esetben a fogva tartója. Fontos tehát ezt az alá-fölé rendeletségi viszonyt megszüntetni, feloldani.

Szabó Rebeka