Sokan használják, szinte beleivódott a mindennapi beszélgetésekbe a kényszeres kifejezés anélkül, hogy a legtöbben belegondolnának, mit is jelent igazából ezzel a betegséggel küzdeni – komolyságát jelzi, hogy régen a végzetes jelzővel illették. De mikortól számít valaki tényleg kényszeresnek? Mik a tünetek, mi állhat a kialakulás hátterében és milyen súlyos lefolyása lehet a zavarnak?

A kényszerbetegség a negyedik leggyakoribb pszichiátriai kórkép, a kezelés nélkül folyamatosan romlik, és gyakran jár együtt depresszióval, alkoholizmussal vagy akár pánikbetegséggel. Az obszesszív-kompulzív zavar kifejezés jobban lefedi az általában egyszerűbben csak kényszerbetegségnek hívott kóros állapotot, mivel a kényszergondolatok, tehát obszessziók és a kényszercselekedetek, vagyis kompulziók együttesen alkotják a patológiát.

A gondolatok és cselekvések

A kényszergondolatok nem kívántak, betörekednek a normális, átlagos gondolatáramlásba és hosszasan fennmaradnak, és ha ideiglenesen csökken is az intenzitásuk, esetleg megszűnnek, idővel visszatérnek. Nem illeszkednek a személy életéhez, félelmetesek, a társadalmi szabályokkal ellenkezőek, tabudöngetőek, obszcének és emiatt bűntudatkeltőek is. Ezek a késztetések fajtájukat tekintve lehetnek agresszívek, szexuálisak, bepiszkolódással, valamint vallással kapcsolatosak. Nagyon énidegenek, annak ellenére, hogy a beteg pontosan tudja, hogy hozzá tartoznak meg akar szabadulni tőlük és mindent elkövet annak érdekében, hogy tompítsa őket, ezzel csökkentve a szenvedését, amit átél a fennállásuk miatt.

A kényszeresek logikája szerint a frusztráló gondolatok eltüntetésének legjobb módja a cselekvés, a kompulziók a kényszergondolatokra adott válaszként foghatóak fel. Abban az esetben mondhatóak kórosnak, ha több mint egy órát vesznek el a beteg napjából, túlzóak és nincs semmilyen hasznuk a szorongáscsökkentésen kívül. Alapjuk a katasztrófától való felélem: a kényszercselekvő attól fél, ha a rossz gondolatai ellen nem tesz valamit, akkor tragédia fog bekövetkezni. Ezen megrögződés miatt tisztogatással, tisztálkodással, ellenőrizgetéssel, rendszerezéssel, gyűjtögetéssel, állandó kérdezgetéssel, rituális cselekedetekkel, fejben számolgatással vagy imádkozással próbálja megakadályozni a saját maga által előre vetített rosszat.

Mi áll a hátterében?

Kialakulásáért többféle mechanizmus lehet felelős, mint például ha a beteg a gondolatainak valóságot befolyásoló erőt tulajdonít vagy azt hiszi, hogy a rossz gondolatai katasztrófához fognak vezetni, valamint ha a beteg valamilyen ok folytán azt tapasztalja, hogy a cselekvéssel elháríthatja az esetleges rossz bekövetkezését, könnyen magáévá teheti ezt a hozzáállást.
A pszichológia egy irányzata a 18-36 hónapos életkort tartja meghatározónak a betegség kialakulásában. A gyermekek ilyenkor a szülőjük felé irányuló szeretetükkel, gyűlöletükkel és agressziójukkal küzdenek, emiatt különösen érzékenyek. A szobatisztaság túlzott erőltetése, a harag kifejezésének tiltása, a szülői túlkövetelés, túltiltás, a gyermek rituáléinak és testével való természetes kapcsolatának megtörése, a piszkos dolgokkal való játék korlátozása mind olyan viselkedés- és gondolkodásmód elsajátításához vezethet, aminek központi eleme a kontroll és a félelem lesz, amely a kényszerbetegség alapja.

Kezelés

Számos pszichoterápiás technikával segíthetünk a betegnek. Hatásos, ha kitesszük a szorongását keltő helyzetnek, aztán megakadályozzuk, hogy elvégezze a kényszercselekedeteit, hogy lássa, nem történik semmi rossz, vagy éppen olyan módon nyúlunk bele a kényszercselekedeteinek rendszerébe, hogy az ne legyen megnyugtató. Sokat segíthet, ha arra kérjük a beteget, hogy írja le a gondolatait és ne hagyja abba az írást akkor sem, ha késztetést érez cselekedni, a gondolatairól való beszélgetés közben pedig hirtelen megállíthatjuk, mielőtt elmélyülne a saját negativitásában. Legtöbbször ezen viselkedésterápiás eljárások és a gyógyszeres kezelések kombinációja a legsikeresebb.

Kiss Dóra