Üldözési mánia, állandó féltékenykedés, bizalmatlanság, ártó szándék tulajdonítása a legkedvesebbeknek is – mind jellemző a paranoid személyiségzavarral küzdőkre, akiknek egész életüket áthatják a világ és a benne élők megbízhatatlanságára vonatkozó gondolatok és sajnos nincsenek tisztában azzal, hogy ez a torzítás saját magukból fakad.

Bizonyára mindenkinek van olyan ismerőse, akit legalább egyszer a paranoiás jelzővel illetett: ugyan a paranoid tendenciák minden emberben megtalálhatóak, mégsem mondhatjuk mindenkire, hogy paranoid személyiségzavarban szenved. Az ilyen típusú személyiségzavarosok fiatal felnőttkoruktól kezdve gyanakvóak és a bennük lévő félelmek nem rugaszkodnak el túlságosan a realitás talajától. A megtörténtük akár elképzelhető is lehetne, mégis kicsi esély van a valóságosságukra, mivel nem csak egy személlyel kapcsolatban, hanem a legközelebbi családtagjaikkal, barátaikkal, partnerükkel, munkatársaikkal és az utca emberével szemben is ártó szándékot feltételeznek.

A sokszor rosszindulatúnak tűnő, gyanúsítgató megjegyzéseik ellenére a paranoidok mélységes fájdalmakat élnek át. Úgy érzik, hogy az emberek bántják őket, a vélt becsapottság és kihasználtság miatt folyton dühösek és sértődöttek és a saját bizalmatlanságuk keltette mások általi visszautasítottság tapasztalása miatt képtelenek az igazi szeretetre. Érzelmeiket a negativitás uralja. Önképük kettős, a külvilág számára átverhetetlennek akarják mutatni magukat, aki átlátnak azon, hogy a többiek keresztbe akarnak tenni nekik, míg belül alacsony önértékeléssel küzdenek, értéktelenség, gyengeség, megalázottság uralja a lényüket. Ebből adódóan minden olyan apró jelre ki vannak élezve, amelyek csorbát ejthet az önérzetükön és arra utalnak, hogy bántani akarják őket. A könnyen fellobbanó sérelmeiket nem bocsájtják meg és az őket ért támadásokat haragosan, ellentámadással reagálják le. Gyanakvásuk legtöbbször alaptalan, a szeretteik, barátaik hűségében való kételkedésük indokolatlan, féltékenykedésük ok nélküli. Félelmük miatt, miszerint az emberek el fogják árulni őket, nehezen bíznak meg a többiekben és még a pozitív történésekben is a rejtett, rosszindulatú összeesküvést keresik.

A paranoidok vezető elhárító mechanizmusa a projekció, aminek segítségével a saját, belső rossz tartalmaikat a külvilágra tudják vetíteni, másoknak tudják tulajdonítani a rosszindulatukat, közben pedig tagadják, hogy a negatív érzések bennük jelen lennének. Mivel másokat hibáztatnak, nem kell bűntudatot érezniük saját rossz oldaluk miatt és a dühüket jogosnak érezhetik – hiszen olvasatukban ők azok, akiknek rosszat akarnak.

Miért alakul ki ez a fajta személyiségzavar?

A pszichoanalízis atyja, Freud a paranoia okának a rejtett homoszexuális tendenciákat tekintette. Ma már úgy tartják, hogy a paranoid személyiségzavarban szenvedőknek az alapvető bizalom szükséglete nem volt kielégítve szüleik által, sőt, az előtörténetükben sokszor jelen van a fizikai bántalmazás, ami megmagyarázza, miért figyelnek oda minden fenyegetésnek tűnő jelzésre. Egyes szerzők szerint az ilyen betegek édesanyja túlkontrolláló, aki úgy gondolja, hogy mindig neki van igaza és a gyermeke téved, az apa pedig merev vagy éppen ellenkezőleg, nincsen szava a családban, esetleg nem is a tagja annak.

Alapvető hiedelmük, hogy az emberek ártó szándékkal közelednek feléjük, ezért válnak agresszívvé és támadnak még azelőtt, hogy esélyt adnának a megsebzésükre. Mindemellett számos szociokulturális tényező hajlamosíthat paranoiára, mint például a bevándorló vagy a kisebbségi státusz, a fogyatékosság, a stigmatizációval járó állapotok vagy éppen a szülők paranoiája.

Hogyan kezelhető?

Sajnos maguktól nem keresik a gyógyulás lehetőségét, mivel szerintük nem velük van a baj, hanem a többi emberrel. A csoportterápia nem ajánlott számukra, hiszen a kétkedésükkel rombolják a csoport működéséhez elengedhetetlen bizalmat, valamint egyéni terápiában is bizalmatlanok a segítővel szemben. Nem működik, ha megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy a hiedelmeik hamisak, sokkal inkább empatizálni kell velük, elismerni, hogy nagyon nehéz lehet elviselni az állandó fenyegetettséget. A terápia hosszú, akár öt-nyolc évet is felölelhet.

Kiss Dóra