Az utóbbi években nagyon felkapott, szinte divatos betegséggé vált a kleptománia, más néven lopási kényszer. Számos cikk jelenik meg hazai és külföldi sztárokról, akik érthetetlen lopási ügyekbe keverednek (pl.: Winona Ryder, Lindsay Lohan), másrészt egyre többen próbálnak ezzel a betegséggel takarózni is, ha lopáson kapják őket, sok esetben nem könnyű tisztázni a tényleges betegség határait.

Egyes vizsgálatok szerint az összes bolti lopás kb. 20%-a lehet kleptomániás jellegű, maga a betegség igen ritka, kb. a lakosság 0,5%-át érintheti. Nők körében lényegesen gyakoribb az előfordulása, legjellemzőbben 20-30 éves korban indul. Hátterében többnyire lelki traumák deríthetőek fel, melyek szerepe jelentősen befolyásolja a terápia megválasztását és a kilátásokat is. Nagyon fontos, hogy elkülönítsük a bűncselekményi eredetű lopástól, illetve az egyéb organikus (pl. demencia), illetve pszichiátriai betegség (pl. személyiségzavar) részeként jelentkező lopástól.

A kleptománia jellemzői

A kleptomániát a „szokás és impulzuskontroll zavarok” közé soroljuk. Jellemzője, hogy az egyén többnyire számára értéktelen, haszontalan holmikat lop el több-kevesebb rendszerességgel. A cselekedetet szorongás, feszültségfokozódás előzi meg. A lopás nem előre eltervelten történik, hanem hirtelen ellenállhatatlan vágy tör rá az ilyen személyre, melyet erős feszültségérzés kísér. A szorongást a sikeres (értsd: észrevétlen) lopás átmenetileg oldja, a szervezetben endorfin szabadul fel, mely örömérzetet okoz. A későbbiekben azonban minden esetben erős bűntudat jelentkezik, mely ismét fokozza a szorongást és így a kör bezárul. Az egyén minden esetben tisztában van tette erkölcsi súlyával, elítéli azt, emiatt gyakori a következményes öngyilkossági kísérlet. Szintén gyakori a szorongásos, depressziós tünetek társulása is. A háttérben lelki problémák, szeretethiány állnak. Az ellopott holmikat az egyén többnyire minden gond nélkül meg tudná venni, ha szüksége volna rá, de jellemzően a beteg számára értéktelen holmikról van szó, melyektől többnyire megszabadul a későbbiekben. Arra a kérdésre, hogy miért loptak, ha nem volt rá szükség, nem tudnak érdemi magyarázatot adni, gyakran azt mondják, hogy ott pár pillanatig ők is számítanak, sikeresnek, ügyesnek érzik magukat.



A kleptománia kezelése

A betegek többsége nem jelentkezik orvosnál, annyira erősen szégyelli a történteket, ha pedig rajtakapják őket, a végsőkig tagadnak. A probléma fel nem vállalása, a tünetek krónikussá válása, azaz az időveszteség rontja a terápia esélyeit. Amennyiben a beteg mégis kedvező esetben hajlandó kezelést vállalni, akkor az esetek többségében kombinált gyógyszeres és pszichoterápia segíthet. Gyógyszeresen a társuló szorongásos, depressziós tünetek kezelésére hangulatjavító, szorongásoldó szerek adása válhat szükségessé. Folynak vizsgálatok opiátantagonista szer adásával kapcsolatban is, mely az örömszerzésért felelős agyi receptorok blokkolásával szakítaná meg az ördögi kört. A gyógyszerek mellett azonban a legtöbbet a pszichoterápia segíthet, mely feltárja a háttérben álló okokat, segít felismerni és uralni a kóros késztetéseket, a szorongásoldás egyéb módszereit tanítja meg.

Forrás: WEBBeteg
Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter