„Annyi mindent megtanulunk az életben, de talán a legfontosabbra, a párkapcsolatra, együttélésre, családi életre és gyermeknevelésre nem készít fel ez az egyre ordasabbá váló világ.” Dr. Bagdy Emőke

Mi is az az első szó, vagy érzés, ami eszedbe jut, ha meghallod azt a szót, hogy család? Mit jelent számodra a családod, ahol felnevelkedtél? Milyen értékeket, emlékeket képvisel mindez?

Amikor a családról beszélünk, célszerű mindig rendszerszemléletben gondolkoznunk, ahol minden családtagnak megvan a saját létfontosságú szerepe és ahol az egyik ember viselkedése kihat a másik emberre. A családon belüli kapcsolatok egyfajta hálót alkotnak egymással. Minél erősebb ez a háló, azaz minél összetartóbb, konfliktusoktól mentesebb a család, annál erősebben tartja meg az élet rá nehezedő terheit és védi meg magát a külső sérülésektől.

Mint ahogyan az emberi testben is minden szervnek megvan a saját maga funkciója, ugyanígy megfigyelhető ez a család esetében is. Más az anya és az apa szerepe, és teljesen más a nagyszülők szerepe is. Bármelyik családtag tartós hiánya, vagy arrogáns, türelmetlen, számunkra bármilyen módon bántó vagy sértő viselkedése negatívan hathat a család és benne az egyes tagok életére is, felborítva azok egészséges egyensúlyát.

A legtöbb ember természetes, szeretet iránti igényéből fakad, hogy egy egészségesen működő, gondoskodó családban szeretne élni, akár gyerekként, akár felnőttként. Meglátásom szerint azonban ezt korántsem annyira könnyű megvalósítani és megélni, sem szülőként, sem gyerekként egy olyan világban, ahol egyre inkább a teljesítmények elérése és az önérvényesítés dominál. Ahol az egyénnek gyakran kevés ideje jut még saját magára is. Ahol azt látom, hogy sok szülőnek már szinte alig van, vagy talán egyáltalán nincs is ereje foglalkozni a gyerekkel. Nehéz gyerekként is egy olyan környezetben, ahol gyakoriak a családi viták, ahol folyamatos a megfelelési kényszer, az „Elég jó vagyok-e?”, „Szerethető vagyok-e?” gondolatok tömkelege.

Az egyén saját belső frusztráltsága, esetleges kilátástalansága, az őt ért csalódások hatása, az esetleges családi védőháló hiánya pedig könnyen instabillá teheti a felnövekvő fiatalt vagy akár a család bármely többi tagját is. És lássuk be, a fiatal egy ilyen „hátizsákkal” a hátán könnyen elindulhat egy olyan irányba, ahol a helyzetből és a terhektől való szabadulás reményében instant megoldásokat keres. Egy azonnali „hátizsákledobást”, még ha csak pár percre is tudja azt átélni, de átéli.

Nem lehet tehát eleget hangsúlyozni a család fontosságát és annak felelősségét egy gyermek életében. Philip Zimbardo is úgy vélekedik, hogy „minden gyermeknek szüksége van apára és anyára is egyaránt. Hiszen mindketten másfajta szeretet adnak a gyermeknek.”[1]

Ahhoz, hogy összhangban tudjunk lenni a családunkkal, tehát első körben saját magunkkal kell harmóniába kerülnünk. Ha jelen tudunk lenni a saját életünkben, ha figyelmet és energiát szentelünk emellett a családunk tagjaira is, valamint szem előtt tartjuk azt, hogy a család egy olyan élő rendszer, ami „gondozást igényel”, akkor véleményem szerint már sokat tettünk annak érdekében, hogy családunkban egyre erősebbé váljon az a bizonyos védő háló.

Nagy Zsolt

közgazdász és a gyógyszeriparban dolgozik. Közgazdász mester diplomáját a Budapesti Gazdasági Egyetemen szerezte 2010-ben, jelenleg a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának végzős mentálhigiénés hallgatója. Kiemelt érdeklődéssel fordul a pszichológia és a segítő hivatás felé. Pár éve nagyon fontos szerepet tölt be az életében az önkéntesség, jelenleg önkéntes műsorszerkesztő és műsorvezető egy rádióban egy függőségi témájú és egy fiataloknak szóló műsorban. Korábban angolt tanított önkéntesként egy drog rehabilitációs intézményben, jelenleg pedig a családi diszfunkciók és a függőség kapcsolatát kutatja.

[1] Stuart Jeffries, 2015 – The Guardian