Gyakran találkozhatunk azzal a megközelítéssel, miszerint is, saját magunknak kellene tartós, stabil és erős önbecsülésre szert tennünk, mert, ha ez sikerül, onnantól mindegy, ki mit mondd nekünk, hogyan próbál bánni velünk, nem lesz ránk negatív hatással. Ennek a felfogásnak a szöges ellentétjét képviseli az, aki teljesen a környezetének szolgáltatja ki magát és aszerint ingadozik hangulata, ahogy  mások épp értékelik vagy viszonyulnak hozzá. Ezt a magatartást szoktuk társfüggőségnek címkézni, mely lehetetlenné teszi az egyenlőségen alapuló emberi kapcsolatok létesítését.