Hétköznapok pszichológiája

Hétköznapok pszichológiája

Örömtréning – a lelki feltöltődés technikája

2017.11.26. • By

Olvastam egy nőről, aki élete végéhez közeledve úgy döntött, itt az ideje, hogy megírja az életútját. Komplikált körülmények között született, 19 hónaposan egy komoly betegség következtében olyan súlyos beteg lett, ami egész gyermekkorára rányomta a bélyegét. Meghatározta nem csak a szüleivel, a rokonaival, és az osztálytársaival való kapcsolatát, de a képességeit is korlátozta, ezért nehezen tanult meg írni és olvasni, és igencsak gyötrelmesen haladt előre a tanulmányaiban. 80 éves korára viszont odáig jutott, hogy 12 könyv szerzőjének és megszámolhatatlan mennyiségű cikk írójának mondhatta magát, életrajzában pedig megköszönte azoknak az embereknek, akiket a barátainak mondhatott, hogy segítették, hogy boldog és sikeres élete lehetett. Ez a nő, Helen Keller 19 hónaposan agyhártyagyulladás következtében megsüketült és megvakult, életét teljes sötétségben és néma csendben élte le. Hogy lehetett mégis boldog? Ismerte a boldogság két legfontosabb összetevőjét. Mielőtt megismerjük ezt a két elengedhetetlen komponenst, tegyünk egy rövid kitérőt, hogy megismerjük a pszichológiának azt az ágát, amelynek ezeket a felfedezéseket köszönhetjük.

Hétköznapok pszichológiája

A hűtlenség pszichológiája

2017.11.20. • By

A romantikus kapcsolatok egyik leggyakoribb problémája a hűtlenség. Egyes statisztikák szerint minden második magyar legalább egyszer már félrelépett egy párkapcsolatában, és a legfőbb válóokok között is előkelő helyen szerepel. Mi lehet az oka annak, hogy valaki kikacsint az aktuális kapcsolatából, veszélyeztetve azt? Milyen indíttatásból hozzák meg ennyien ezt a döntést?

Hétköznapok pszichológiája

Hogyan tesszük tönkre a párkapcsolatunkat a múltunkkal?

2017.10.04. • By

Bizonyára találkoztál már olyan cikkekkel, melyek társkeresési balfogásokról, esetleg párkapcsolati bűnözőkről szóltak, olyan valakikről, akik módszeresen csinálják ki még azokat a partnereiket is, akikkel simán kimondhatnák a holtomiglan-holtodiglant. Kétlem, hogy bárki arra vágyna, hogy szerencsétlenül élje végig társkapcsolatait.

Hétköznapok pszichológiája

Önimádók hálójában II.

2017.09.09. • By

Kóros nárcizmus vagy egészséges önbecsülés?

Hol húzódik a határ egészséges önszeretet és kóros nárcizmus között? – tehetjük fel a kérdést. Eldönthető és megmérhető-e mennyi, ami még kell, ami még egészséges tüzelőanyaga teljesítménynek, kreativitásnak, lelki egészségnek és hol lépődik át a határ a patológiás felé? Nem könnyű feladat. Hogy mit tekintünk kóros nárcizmusnak, függ az egyén életkorától, élethelyzetétől, és ahogy az első rész (ITT) bevezetőjében írtam, függ az adott társadalmi klímától is. Ki mondaná egy kétévesre, aki elragadtatottan nézi magát a tükörben, hogy „na, itt egy kis nárcisz”. Egy ilyen látvány inkább mosolyra késztet. Az ő életkorában még természetes az énközpontúság, ahogy a felfokozott önbizalom is. „Majd én felemelem!” – mondja teljes magabiztossággal a kissrác, majd büszkén pillant az anyukájára, mert fogalma sincs, hogy valójában apa emelte a vödröt, csak ő éppen nem vette észre. Ő hiszi, hogy bármire képes. Ugyanígy természetesnek vehetjük, ha a kamasz megszállottan foglalkozik a külsejével. Nála sem a személyiségfejlődés félrecsúszása, hanem életkorának jellegzetessége az önmagára irányított fokozott figyelem. Ha azonban 30 évesen még mindig központi jelentőséget tulajdonít a kinézetének, már elgondolkodunk, vajon milyen kompenzációs törekvés ez? A versengés, mások legyőzése szintén érdekes kérdés. A győzelem vágya nélkül még senki nem állt a dobogó első fokára, így önmagában az előrejutás elszánt akarása sem lehet kórjelző. Hosszú Katinka eredményeihez egészen biztosan hozzájárult egy adag egészséges nárcizmus, ahogy más nagy teljesítménynek is motorja az önmagunkba vetett erős hit.

Hétköznapok pszichológiája

Önimádók hálójában I.

2017.08.29. • By

1961. január 20-án John F. Kennedy beiktatási beszédében hangzott el azóta számtalanszor idézett mondat: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért!” Akkor lelkes ováció fogadta. Ma vajon kapna-e akár egy mérsékelt kis tapsot az az ember, aki a közösséget helyezi az egyén elé, sőt felszólítja az egyes embert, hogy legyen kedves elsősorban is közösségi lényként tekinteni önmagára? Lehet, hogy nem. Sok kutató szerint, az 1970-es évektől kezdődően egyre emelkedik a kitüntetett figyelemre vágyó, saját különlegességüket reflektorfénybe állító emberek száma. Azt mondják, minden kornak megvan a maga „divatbetegsége”, ami valójában az adott korszak társadalmi látlelete. Úgy tűnik, manapság a nárcizmus sütkérezik a jóleső rivaldafényben. Andy Warhol 1968-ban még semmit nem tudott Facebookról meg Instagramról, és talán neki magának is leesne az álla, milyen pontosan megjósolta mai viszonyainkat:„A jövőben bárki híres lehet 15 percre”  – mondta, mi pedig már tudjuk, hogy így van. Híresnek lenni pedig vonzó, ezért nagy a tolongás azért a negyedóráért. A közösségi média egyszerre teremtettje és teremtője is ennek az igyekezetnek. Ma az élményeknél, érzéseknél, és lassan a valódi teljesítménynél is fontosabb a látszat. De akár azt is mondhatnánk, a látszat lett az élmények forrása. Az Insta világban nem annak örülünk, ami megtörténik, hanem a képnek, amit közben sikerül elkészítenünk. Ha ügyesek vagyunk, akkor az jutalomra sem kell sokáig várnunk, szépen egymás után sorjáznak is a lájkok, míg egy áttűnő pillanatra végre megcirógathat minket az elégedettség érzése.  Az idő, mintha felgyorsult volna, nem érünk rá hosszan dolgozni az eredményekért, a vágyott dolgok azonnal kellenek, lehetőleg erőfeszítés nélkül, hiszen megérdemeljük. Mindez természetesen nem hagyja érintetlenül emberi kapcsolatainkat sem, intim viszonyaink is átalakulni látszanak. A mire vagyunk képesek együtt helyébe, a mit tudsz nekem nyújtani kérdése lépett. A másik már nem valaki, akivel idővel összecsiszolódunk, hanem megannyi szükséglet kielégítője. Mutasd, mit tudsz adni, én pedig igyekszem azt minél „olcsóbban” megszerezni!

Hétköznapok pszichológiája

Sue Klebold: Napsugaram – A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

2017.07.23. • By

KÖNYVAJÁNLÓ:

„Letaglóz a rettenet, a teljes hitetlenség. A gyász a fiamért, a szégyen azért, amit tett, a félelem a világméretű gyűlölettől. Kínszenvedés szünet nélkül.” Igaz történet alapján.

1999. április 20. A nap, amikor gyökerestül felfordul Sue Klebold élete. A nap, amikor nemcsak elveszíti gyermekét, de megrendül a hite mindabban, amit eddig a családjáról, önmagáról és a világról gondolt. MIÉRT? Sue Klebold éveken keresztül fogalmazott vallomása válaszokért sikolt.

Bizonyára sokan emlékeznek a Columbine gimnáziumban történt mészárlásra, mely egyike az első legtragikusabb iskolai lövöldözéseknek.

1999. április 20-án Dylan Klebold és Eric Harris középiskolájukban meggyilkoltak tizenkét diákot, egy tanárt, és megsebesítettek huszonegy embert, ezután pedig öngyilkosságot követettek el.

Sue Klebold, Dylan édesanyja, bepillantást nyújt számunkra életébe. Sue életének legsötétebb pillanatai mellett, megismerhetjük annak napsugarasabb perceit is, s vele együtt döbbenünk meg azon a kegyetlen végkifejleten, amibe gyermeke élete torkollik.

Az édesanya megkísérli megérteni és szavakba önteni a felfoghatatlant. Nem mentségeket keres Dylan számára, csak próbál racionális fogódzókat találni az érzelmi zűrzavarban. Sue igyekszik adni, adni és adni más szülőknek, hiszen fia oly sok életet vett el, s emiatt ő mérhetetlen szégyent és bűntudatot él meg.

Olvasóként átélhetjük a tragédia első napjainak érzelmi mélypontjait, megtudhatjuk, hogy a család hogyan értesül a történtekről, és hogy mi történik egy gyilkos szüleivel közvetlenül a vérengzés után. Végigkövethetjük Sue Klebold gyászfolyamatát, gyászát, amellyel nagyon egyedül van a világban. Nincsen útmutató, nincsen fogódzó arra, hogyan éljünk túl egy ilyen katasztrófát, gyermekünk szörnyűséges tettét, amivel magunkra hagyott a romok között. A könyv segítségével megismerhetjük a rendőrségi nyomozás által feltárt információkat, hogy a két fiú hogyan készítette elő a gyilkosságot.

El kell ismernem, kezdetben kissé borzongva vettem kezembe a regényt, mivel korábban soha nem olvastam hasonlót. Hogyan is olvashattam volna, hiszen a Napsugaram egy páratlan vallomás, nem pedig tucatregény! Pszichológus olvasóként leginkább azt várom egy könyvtől, hogy megváltoztasson bennem valamit. Azt, hogy a könyv tovább tartson, mint legutolsó sora. Hogy árnyalja a gondolkodásomat, kérdéseket vessen fel és általa más szemmel láthassam a világot. Sue Klebold szubjektív beszámolója maximálisan eleget tett ennek. Ajánlom a könyvet minden olyan felnőtt olvasó számára, aki hasonló élményekre vágyik.

Kiss Laura
Pszichológus. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakán klinikai és egészségpszichológiai szakirányon, illetve francia szakon végzett. 2012 óta az Egészséges Magyarországért Központ egészségpszichológusa, ahol egyéni, valamint csoportos tanácsadást, előadásokat, képzéseket tart életmód témákban. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus képzésének hallgatója. Magánrendelés keretében a XI. kerületben érhető el.