Hétköznapok pszichológiája

Önimádók hálójában I.

2017.08.29. • By

1961. január 20-án John F. Kennedy beiktatási beszédében hangzott el azóta számtalanszor idézett mondat: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért!” Akkor lelkes ováció fogadta. Ma vajon kapna-e akár egy mérsékelt kis tapsot az az ember, aki a közösséget helyezi az egyén elé, sőt felszólítja az egyes embert, hogy legyen kedves elsősorban is közösségi lényként tekinteni önmagára? Lehet, hogy nem. Sok kutató szerint, az 1970-es évektől kezdődően egyre emelkedik a kitüntetett figyelemre vágyó, saját különlegességüket reflektorfénybe állító emberek száma. Azt mondják, minden kornak megvan a maga „divatbetegsége”, ami valójában az adott korszak társadalmi látlelete. Úgy tűnik, manapság a nárcizmus sütkérezik a jóleső rivaldafényben. Andy Warhol 1968-ban még semmit nem tudott Facebookról meg Instagramról, és talán neki magának is leesne az álla, milyen pontosan megjósolta mai viszonyainkat:„A jövőben bárki híres lehet 15 percre”  – mondta, mi pedig már tudjuk, hogy így van. Híresnek lenni pedig vonzó, ezért nagy a tolongás azért a negyedóráért. A közösségi média egyszerre teremtettje és teremtője is ennek az igyekezetnek. Ma az élményeknél, érzéseknél, és lassan a valódi teljesítménynél is fontosabb a látszat. De akár azt is mondhatnánk, a látszat lett az élmények forrása. Az Insta világban nem annak örülünk, ami megtörténik, hanem a képnek, amit közben sikerül elkészítenünk. Ha ügyesek vagyunk, akkor az jutalomra sem kell sokáig várnunk, szépen egymás után sorjáznak is a lájkok, míg egy áttűnő pillanatra végre megcirógathat minket az elégedettség érzése.  Az idő, mintha felgyorsult volna, nem érünk rá hosszan dolgozni az eredményekért, a vágyott dolgok azonnal kellenek, lehetőleg erőfeszítés nélkül, hiszen megérdemeljük. Mindez természetesen nem hagyja érintetlenül emberi kapcsolatainkat sem, intim viszonyaink is átalakulni látszanak. A mire vagyunk képesek együtt helyébe, a mit tudsz nekem nyújtani kérdése lépett. A másik már nem valaki, akivel idővel összecsiszolódunk, hanem megannyi szükséglet kielégítője. Mutasd, mit tudsz adni, én pedig igyekszem azt minél „olcsóbban” megszerezni!

Kriminológia

5 tévhit a Stockholm szindrómáról

2017.08.27. • By

Mi is az a Stockholm szindróma?

Az elnevezés eredete 70-es évekbeli túszdrámához kapcsolható, amikor is egy bankrablás során közel egy hétig tartott fogva két elkövető négy banki doalgozót. Az áldozatok a fogvatartás ideje alatt megkedvelték fogva tartóikat, és érzelmileg kötődni kezdtek hozzájuk. A furcsa jelenség okairól azóta is folyik a diskurzus, de elsődleges magyarázata az lehet, hogy a fogvatartott a pszichés és fizikai túlélés érdekében képes azonosulni a fogva tartójával, kialakul egy sajátos empátia és mentségeket keres az elkövető tetteire.

Hétköznapok pszichológiája

Sue Klebold: Napsugaram – A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

2017.07.23. • By

KÖNYVAJÁNLÓ:

„Letaglóz a rettenet, a teljes hitetlenség. A gyász a fiamért, a szégyen azért, amit tett, a félelem a világméretű gyűlölettől. Kínszenvedés szünet nélkül.” Igaz történet alapján.

1999. április 20. A nap, amikor gyökerestül felfordul Sue Klebold élete. A nap, amikor nemcsak elveszíti gyermekét, de megrendül a hite mindabban, amit eddig a családjáról, önmagáról és a világról gondolt. MIÉRT? Sue Klebold éveken keresztül fogalmazott vallomása válaszokért sikolt.

Bizonyára sokan emlékeznek a Columbine gimnáziumban történt mészárlásra, mely egyike az első legtragikusabb iskolai lövöldözéseknek.

1999. április 20-án Dylan Klebold és Eric Harris középiskolájukban meggyilkoltak tizenkét diákot, egy tanárt, és megsebesítettek huszonegy embert, ezután pedig öngyilkosságot követettek el.

Sue Klebold, Dylan édesanyja, bepillantást nyújt számunkra életébe. Sue életének legsötétebb pillanatai mellett, megismerhetjük annak napsugarasabb perceit is, s vele együtt döbbenünk meg azon a kegyetlen végkifejleten, amibe gyermeke élete torkollik.

Az édesanya megkísérli megérteni és szavakba önteni a felfoghatatlant. Nem mentségeket keres Dylan számára, csak próbál racionális fogódzókat találni az érzelmi zűrzavarban. Sue igyekszik adni, adni és adni más szülőknek, hiszen fia oly sok életet vett el, s emiatt ő mérhetetlen szégyent és bűntudatot él meg.

Olvasóként átélhetjük a tragédia első napjainak érzelmi mélypontjait, megtudhatjuk, hogy a család hogyan értesül a történtekről, és hogy mi történik egy gyilkos szüleivel közvetlenül a vérengzés után. Végigkövethetjük Sue Klebold gyászfolyamatát, gyászát, amellyel nagyon egyedül van a világban. Nincsen útmutató, nincsen fogódzó arra, hogyan éljünk túl egy ilyen katasztrófát, gyermekünk szörnyűséges tettét, amivel magunkra hagyott a romok között. A könyv segítségével megismerhetjük a rendőrségi nyomozás által feltárt információkat, hogy a két fiú hogyan készítette elő a gyilkosságot.

El kell ismernem, kezdetben kissé borzongva vettem kezembe a regényt, mivel korábban soha nem olvastam hasonlót. Hogyan is olvashattam volna, hiszen a Napsugaram egy páratlan vallomás, nem pedig tucatregény! Pszichológus olvasóként leginkább azt várom egy könyvtől, hogy megváltoztasson bennem valamit. Azt, hogy a könyv tovább tartson, mint legutolsó sora. Hogy árnyalja a gondolkodásomat, kérdéseket vessen fel és általa más szemmel láthassam a világot. Sue Klebold szubjektív beszámolója maximálisan eleget tett ennek. Ajánlom a könyvet minden olyan felnőtt olvasó számára, aki hasonló élményekre vágyik.

Kiss Laura
Pszichológus. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakán klinikai és egészségpszichológiai szakirányon, illetve francia szakon végzett. 2012 óta az Egészséges Magyarországért Központ egészségpszichológusa, ahol egyéni, valamint csoportos tanácsadást, előadásokat, képzéseket tart életmód témákban. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus képzésének hallgatója. Magánrendelés keretében a XI. kerületben érhető el.
Hétköznapok pszichológiája

Mennyiben vagy felelős párod önreflexiójáért?

2017.07.23. • By

Felelősnek érezni magunkat bármiért azt jelenti – ennek most a negatív színezetét megfogva – hogy valamely történés bekövetkeztéért érzelmi terhet veszünk magunkra, mely úgy mozgat bennünket előre, hogy cselekedeteinkkel igyekezzük javítani, korrigálni (vagy megelőzni) valamicskét a kialakult kedvezőtlen állapotot, melyhez személyes érintettséget társítunk.

Pszichiátria

Érzelemi vérszegénység és távolságtartás – a schizoid személyiségzavar

2017.07.02. • By

Excentrikusoknak hívják őket, mert furcsák, különcök. A schizoid személyiségzavarban szenvedők egész életét, gondolkodásmódját, viselkedését áthatja az érdektelenség, a sivárság, elkülönülnek más emberektől és az érzelmeik kifejezése, felismerése és az ezekre való válaszadásuk is sajátos mintázatot mutat.

Szexuálpszichológia

A vágy titka hosszútávú kapcsolatban

2017.06.27. • By

“Egy elkötelezett párkapcsolatban a vágy fenntartása két alapvető emberi szükséglen egyensúlyán múlik: egyfelől igényeljük a biztonságot, a kiszámíthatóságot, a megbízhatóságot, az állandóságot – ezek azok az alapvető dolgok az életünkben, amelyek az otthon fogalmához kötődnek. Ugyanakkor él bennünk – férfiakban és nőkben egyaránt – egy ugyanilyen erős igény a kaland, az újdonság, a rejtelem, a kockázat, a veszély, az ismeretlen, a váratlan meglepetés, az “utazás” iránt.” Hogyan tartható ennek ellenére mégis fenn a  vonzalom?

Nézd meg Esther Perel izgalmas előadását, mely egy szellemes bevezető az erotikus intelligencia rejtelmeibe.