“Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos.

Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Magasságomat nézve ma már kicsinek számítok a csapattársaim között, súlyra viszont 15 éve elértem a 100 kilót.

Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra.

A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv, 16 éve csuklószorítóval játszok, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek.

Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy

mindig én akartam jobban.

Ez ez én tehetségem.”

 

Benedek Tibor 

háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó, edző.

Peking, 2008. augusztus 22. Benedek Tibor örül, miután a férfi vízilabda elődöntő mérkőzésen a magyar válogatott 11-9-re legyőzte a montenegrói csapatot a pekingi olimpián a Jingtung uszodában. MTI Fotó: Illyés Tibor

MTI Fotó: Illyés Tibor