Browsing Tag

nárcisztikus személyiségzavar

Hétköznapok pszichológiája

Önimádók hálójában II.

2017.09.09. • By

Kóros nárcizmus vagy egészséges önbecsülés?

Hol húzódik a határ egészséges önszeretet és kóros nárcizmus között? – tehetjük fel a kérdést. Eldönthető és megmérhető-e mennyi, ami még kell, ami még egészséges tüzelőanyaga teljesítménynek, kreativitásnak, lelki egészségnek és hol lépődik át a határ a patológiás felé? Nem könnyű feladat. Hogy mit tekintünk kóros nárcizmusnak, függ az egyén életkorától, élethelyzetétől, és ahogy az első rész (ITT) bevezetőjében írtam, függ az adott társadalmi klímától is. Ki mondaná egy kétévesre, aki elragadtatottan nézi magát a tükörben, hogy „na, itt egy kis nárcisz”. Egy ilyen látvány inkább mosolyra késztet. Az ő életkorában még természetes az énközpontúság, ahogy a felfokozott önbizalom is. „Majd én felemelem!” – mondja teljes magabiztossággal a kissrác, majd büszkén pillant az anyukájára, mert fogalma sincs, hogy valójában apa emelte a vödröt, csak ő éppen nem vette észre. Ő hiszi, hogy bármire képes. Ugyanígy természetesnek vehetjük, ha a kamasz megszállottan foglalkozik a külsejével. Nála sem a személyiségfejlődés félrecsúszása, hanem életkorának jellegzetessége az önmagára irányított fokozott figyelem. Ha azonban 30 évesen még mindig központi jelentőséget tulajdonít a kinézetének, már elgondolkodunk, vajon milyen kompenzációs törekvés ez? A versengés, mások legyőzése szintén érdekes kérdés. A győzelem vágya nélkül még senki nem állt a dobogó első fokára, így önmagában az előrejutás elszánt akarása sem lehet kórjelző. Hosszú Katinka eredményeihez egészen biztosan hozzájárult egy adag egészséges nárcizmus, ahogy más nagy teljesítménynek is motorja az önmagunkba vetett erős hit.

Hétköznapok pszichológiája

Önimádók hálójában I.

2017.08.29. • By

1961. január 20-án John F. Kennedy beiktatási beszédében hangzott el azóta számtalanszor idézett mondat: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért!” Akkor lelkes ováció fogadta. Ma vajon kapna-e akár egy mérsékelt kis tapsot az az ember, aki a közösséget helyezi az egyén elé, sőt felszólítja az egyes embert, hogy legyen kedves elsősorban is közösségi lényként tekinteni önmagára? Lehet, hogy nem. Sok kutató szerint, az 1970-es évektől kezdődően egyre emelkedik a kitüntetett figyelemre vágyó, saját különlegességüket reflektorfénybe állító emberek száma. Azt mondják, minden kornak megvan a maga „divatbetegsége”, ami valójában az adott korszak társadalmi látlelete. Úgy tűnik, manapság a nárcizmus sütkérezik a jóleső rivaldafényben. Andy Warhol 1968-ban még semmit nem tudott Facebookról meg Instagramról, és talán neki magának is leesne az álla, milyen pontosan megjósolta mai viszonyainkat:„A jövőben bárki híres lehet 15 percre”  – mondta, mi pedig már tudjuk, hogy így van. Híresnek lenni pedig vonzó, ezért nagy a tolongás azért a negyedóráért. A közösségi média egyszerre teremtettje és teremtője is ennek az igyekezetnek. Ma az élményeknél, érzéseknél, és lassan a valódi teljesítménynél is fontosabb a látszat. De akár azt is mondhatnánk, a látszat lett az élmények forrása. Az Insta világban nem annak örülünk, ami megtörténik, hanem a képnek, amit közben sikerül elkészítenünk. Ha ügyesek vagyunk, akkor az jutalomra sem kell sokáig várnunk, szépen egymás után sorjáznak is a lájkok, míg egy áttűnő pillanatra végre megcirógathat minket az elégedettség érzése.  Az idő, mintha felgyorsult volna, nem érünk rá hosszan dolgozni az eredményekért, a vágyott dolgok azonnal kellenek, lehetőleg erőfeszítés nélkül, hiszen megérdemeljük. Mindez természetesen nem hagyja érintetlenül emberi kapcsolatainkat sem, intim viszonyaink is átalakulni látszanak. A mire vagyunk képesek együtt helyébe, a mit tudsz nekem nyújtani kérdése lépett. A másik már nem valaki, akivel idővel összecsiszolódunk, hanem megannyi szükséglet kielégítője. Mutasd, mit tudsz adni, én pedig igyekszem azt minél „olcsóbban” megszerezni!

Pszichológia

Toxikus vonzalom: amikor egy empata összekerül egy nárcisztikussal

2016.08.30. • By

Az egyik gondoskodni akar, a másik csak kihasználja ezt – és ezzel el is készült a tragédia receptje.

photo-1470241339332-d447f23ea6a6-1024x702

Egy amerikai újságíró pedig megfőzte ezt a receptet, azaz hosszú időn át egy nárcisztikus személyiség iránt táplált gyengéd érzelmeket.  Ezért érdekelte a kérdés: csak ő járt pórul, vagy ez egy általánosan rossz párosítás? Ezért próbálta meg az „empaták” szemszögéből megvizsgálni a kérdést, és ennek érdekében több hozzá hasonló személyiséggel is elmeséltette a történetét.

Az “empaták” azok, akik túlságosan is képesek együtt érezni másokkal. Képesek átérezni mások minden rezdülését, örömét, fájdalmát, és ennek megfelelően gondoskodnak róluk. A nárcisztikus személyiség ezzel szemben annak érdekében, hogy megbirkózzon szégyenérzetével, másokat okol, és mindent megtesz, hogy bebizonyítsa saját különleges mivoltát. A nárcisztikus embereket általában kora gyermekkorukban éri a sérülés, mely az egészséges énkép kialakulását gátolja. Valószínűleg azt éreztették velük, bármit is tesznek, nem elég jók, alkalmatlanok.  Ezért lesznek arrogánsak, önelégültek, látszatra nagyon magabiztosak. Magukat különlegesnek tekintik, és úgy érzik, csak más, hasonlóan tehetséges emberek képesek megérteni őket.

Valamiért e két személyiség között általában elég erős vonzalom képes kialakulni.

Jön a nárcisztikus, aki sérült, és az empatikus, aki gyógyítani akar. Utóbbi sokszor nem érzi a veszélyt, mert csak az irányítja, hogy jobbá tegye a másik életét – ezért nem is tud védekezni.

Az empatikus ezért nem érzi, hogy vele szemben, aki „adó”, a nárcisztikus egyszerűen „elvevő”. Egyfajta vámpír. Elveszi, amit tud másoktól, hogy ezzel tovább táplálja saját egóját, és kihasználva a felborult egyensúlyt, uralkodhasson a másik felett.

dancer-1284214_960_720

Ez a dinamika összezavarja és legyengíti az empatikus személyeket, mivel nem fogják észrevenni, hogy nem mindenki olyan, mint ők. Ők mindig bele fogják képzelni magukat mások helyzetébe, érzéseibe, miközben nem veszik figyelembe, hogy nem mindenki fogja ezt viszonozni.

A nárcisztikus személyisége a manipuláción alapszik: megtartva pozíciójukat mások felé akarnak tornyosulni és irányítani – ez számukra kulcsfontosságú. Tehát: minél több szeretetet és odaadást ad egy empatikus személy, annál erősebbnek érzi magát a nárcisztikus személyiség. És minél erősebbnek érzi magát, az empata egyre inkább csúszik bele az áldozat szerepébe. És akkor itt jön az éles váltás: az empata felveszi a nárcisztikus bizonyos jellemvonásait, és minél többet van a társaságában, annál mélyebb lesz a sebe – ezzel kialakul az ördögi kör.