Olvastam egy nőről, aki élete végéhez közeledve úgy döntött, itt az ideje, hogy megírja az életútját. Komplikált körülmények között született, 19 hónaposan egy komoly betegség következtében olyan súlyos beteg lett, ami egész gyermekkorára rányomta a bélyegét. Meghatározta nem csak a szüleivel, a rokonaival, és az osztálytársaival való kapcsolatát, de a képességeit is korlátozta, ezért nehezen tanult meg írni és olvasni, és igencsak gyötrelmesen haladt előre a tanulmányaiban. 80 éves korára viszont odáig jutott, hogy 12 könyv szerzőjének és megszámolhatatlan mennyiségű cikk írójának mondhatta magát, életrajzában pedig megköszönte azoknak az embereknek, akiket a barátainak mondhatott, hogy segítették, hogy boldog és sikeres élete lehetett. Ez a nő, Helen Keller 19 hónaposan agyhártyagyulladás következtében megsüketült és megvakult, életét teljes sötétségben és néma csendben élte le. Hogy lehetett mégis boldog? Ismerte a boldogság két legfontosabb összetevőjét. Mielőtt megismerjük ezt a két elengedhetetlen komponenst, tegyünk egy rövid kitérőt, hogy megismerjük a pszichológiának azt az ágát, amelynek ezeket a felfedezéseket köszönhetjük.