A Jog és Pszichológia előadássorozatának keretén belül 2018. október 1-jén Hruska Emese doktorjelölt, zenepszichológus mesélt a maximalizmusról. A népszerű téma előnyei és árnyoldalai is szóba kerültek. Továbbá megtudhattuk, hogy inkább a kiválóságra érdemes törekedni, nem a tökéletességre.
Napjainkban egyre több családot érint akár közvetlenül, akár közvetetten a függőség kérdésköre, sok nehézséget, konfliktust és tehetetlenség érzését hozva ezzel életükbe. Ahogy azt Demetrovics Zsolt tollából is olvashatjuk, amikor függőségről beszélünk, meg kell különböztetnünk egymástól a kémiai és a viselkedési függőséget. Míg a kémiai függőségek esetében, mint ahogy azt az elnevezés is mutatja, valamilyen kémiai anyag – például az alkohol vagy drog – „fogyasztása” válik a függőség tárgyává, addig a viselkedési függőségek esetében egy rendszeresen ismétlődő cselekvés, viselkedés rabjává válik az egyén. Ez a viselkedés a teljesség igénye nélkül lehet például állandó vásárlási kényszer, határtalan szerencsejátékozás, vagy állandó interneten való lógás, vagy éppen munkamánia, kényszeres lopás, vagy kapcsolati függőség, amikor mindegy, hogy ki, csak valaki legyen mellettünk. Egy biztos: legyen szó akár kémiai, akár viselkedési szenvedélybetegségről, mindkettő mind a függő életében, mind annak környezetében káros és romboló hatású, sokszor emberéletet sem kímélő ördögi kör.
Állandóan a tökéletességre törekedni nagyon megterhelő és kimerítő. A perfekcionisták és maximalisták nem tudják megfékezni igyekezetüket, és ezért sokszor nem készülnek el időben feladataikkal. Az önmagukkal és másokkal szembeni teljesíthetetlen elvárásaik miatt állandóan elégedetlenek.
A perfekcionisták nagyon érzékenyek a legapróbb eltérésekre is, és mindig találnak valamit, amit nem éreznek elég jónak, úgy érzik, javítaniuk kell.
„A perfekcionizmus alapvetően egy pozitív tulajdonság. Gondoljunk csak az orvosokra! Az ő szakmájukban a tökéletességre törekvés egy nagyon fontos erény.” – mondja Dr. Karin Joder, a Kieli Klinika pszichológusa. „Ez a tehetség azonban nem mindenkiben van meg.” – hangsúlyozza a pszichológusnő.
A perfekcionizmus alapvető jellemzője, hogy a perfekcionistának önmagával szemben sokkal nagyobb elvárásai vannak, mint amit mások elvárnak tőle. „Ha például egy perfekcionista a saját teljesítményét 80 százalékosra értékeli, meglehet, hogy mások úgy látják, hogy 120 százalákosan végezte a feladatát.” – magyarázza Joder. Szintén fontos jellemzője a perfekcionistáknak és maximalistáknak, hogy rengeteg energiát fektetnek abba, hogy egy majdnem tökéletes dolgot még jobbá tegyenek. Ez egy idő után nagyon terhessé válik, és rengeteg idejét és energiáját emészti fel a perfekcionista embernek.
Mi jelenthet megoldást?
Ez esetben is érvényes a 80:20 szabály. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy egy feladatot 80 százalékosan teljesítsünk, valójában elég 20 százalékot teljesíteni. Az elv szerint a lényeg a teljes feladat 20 százalékában van.
Ennek könnyebb megértése végett lássunk egy példát: Ha elolvasunk egy regényt betűről-betűre, vagy ha csak a leglényegesebb 20 százalékot, ugyanolyan jól vizsgázhatunk belőle, ha el kell mesélnünk a tartalmát. A könyv lényegének 80 százaléka benne van ebben a 20 százalékban. A maradék 80 százalékban pedig a lényeg 20 százaléka, tehát ahhoz hogy a tartalom 80 százalékát el tudjuk mondani, elég a 20 százalékát elolvasni, persze csak ha nem a saját szórakoztatásunkra vesszük kezünkbe a könyvet.
Egy munkahelyen és a mindennapi életben azonban nem jut idő rá, hogy folyton a tökéletességre törekedjünk, ezért meg kell tanulni feloldani a késztetést. A lényeg, hogy elérjük, hogy képesek legyünk megérezni azt a pontot, ahol már elég jó, amit teljesítettünk. Tudni kell eldönteni teljesen tudatosan, hogy milyen helyzetben fontos valóban a tökéletességre törekedni, és mikor jelent pusztán kényszert, és valójában semmi szükség rá. Utóbbi esetben tudni kell leállni.
„Nehéz, de meg kell próbálni, hogy a következő alkalommal, amikor nincs szükség 100 százalékos teljesítményre, de Ön elvárja magától, hagyja abba az adott feladatot, mielőtt 100 százalékra teljesítené.” – tanácsolja Joder. Ezt gyakorolja minél többször, ne engedjen a kínzó belső késztetésnek, ami hajszolja, idővel egyre könnyebb lesz, higgadtabbá válik, az idő szorítása egyre kevésbé fogja zavarni, és az apró „szépséghibák” se nyomasztják majd.
Talán nem is gondolnánk, hogy mennyire meghatározza felnőttkorunk éveit az az időszak, amit a fogantatásunktól kezdődően a születésünk utáni első pár éven keresztül az édesanyánkkal töltünk. Ennek a korai kapcsolatnak, kötődésnek mind a pozitív, mind a negatív hatásai egyfajta lenyomatként kísérnek végig bennünket életünk különböző szakaszaiban, kapcsolatainkban.
Gyakran találkozhatunk azzal a megközelítéssel, miszerint is, saját magunknak kellene tartós, stabil és erős önbecsülésre szert tennünk, mert, ha ez sikerül, onnantól mindegy, ki mit mondd nekünk, hogyan próbál bánni velünk, nem lesz ránk negatív hatással. Ennek a felfogásnak a szöges ellentétjét képviseli az, aki teljesen a környezetének szolgáltatja ki magát és aszerint ingadozik hangulata, ahogy mások épp értékelik vagy viszonyulnak hozzá. Ezt a magatartást szoktuk társfüggőségnek címkézni, mely lehetetlenné teszi az egyenlőségen alapuló emberi kapcsolatok létesítését.
Teártális, eltúlzott fellépések, csábító, szexualitástól fűtött magatartás, labilis érzelmi élet, folyamatos figyelem iránti igény. Íme néhány a hisztrinokusok jellemzői közül.
„Annyi mindent megtanulunk az életben, de talán a legfontosabbra, a párkapcsolatra, együttélésre, családi életre és gyermeknevelésre nem készít fel ez az egyre ordasabbá váló világ.” Dr. Bagdy Emőke
Az evés, az étkezés életünk szerves része. Szervezetünknek tápanyagokra, vitaminokra, ásványi sókra és nyomelemekre van szüksége ahhoz, hogy egészséges legyen és megfelelően működhessen. Az evés azonban több a puszta táplálékfelvételnél. Gondoljuk csak végig, például az ünnepi étkezések vagy akár egy közös hétvégi családi ebéd mennyivel inkább szól a közös tevékenységről, az együtt eltöltött minőségi időről, mint konkrétan az elfogyasztott fogásokról. Azonban nem mindenkinek ilyen (vagy hasonlóan pozitív) a viszonya az étellel, az étkezéssel. Különösen nem az evészavarral jellemezhető egyéneknek, akiknek számuk az elmúlt évek, évtizedek alatt jelentősen növekedett.
Az utóbbi években nagyon felkapott, szinte divatos betegséggé vált a kleptománia, más néven lopási kényszer. Számos cikk jelenik meg hazai és külföldi sztárokról, akik érthetetlen lopási ügyekbe keverednek (pl.: Winona Ryder, Lindsay Lohan), másrészt egyre többen próbálnak ezzel a betegséggel takarózni is, ha lopáson kapják őket, sok esetben nem könnyű tisztázni a tényleges betegség határait.
Előző cikkemben az álom értelmének keresésével foglalkoztam. Most pedig vegyük górcső alá, hogy mit tudunk az álom folyamatáról? Befolyásolható-e az álom tartalma? Megválaszthatjuk, hogy miről álmodunk? Létezik ellenszer a rémálmokra?
Olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz erről a számítógépről kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!
Ha elmúltál 18 éves, az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthatsz és a tartalom a számodra elérhető lesz.
Ha nem múltál el 18 éves, kattints a "Nem múltam el 18 éves" gombra; ez a tartalom a számodra nem lesz elérhető.
