Kedves Olvasó! Talán ismerős a helyzet, amikor tetthelyzetben, hirtelen olyan körülmények adódtak, melyek meghiúsították azt a cselekedetet, mely előrébb vitt volna kitűzött céljaid elérésében. Vegyük például, hogy állásinterjúra indultál, csak hogy, hogy nem, végül saját esélyeid rontva, nem sikerült időben elindulnod.

Ám ha mélyebben belegondolunk a helyzet mivoltába, és kiszabadítjuk magunkat az önbecsülésünket védő hazughálóból, talán beismerjük, hogy lehetett volna másképp is, nem teljesen voltunk a körülmények rabjai és elszenvedői, sőt előfordulhat, hogy mi magunk teremtettünk olyan körülményeket, melyek meggátoltak előmenetelünkben.

De mi okunk lehetett rá, hogy ne szolgáljuk saját javunkat?

Ezt az érdekes pszichológiai jelenséget nevezzük önsorsrontásnak, amely  a kudarchoz vezető feltételek megteremtését, azaz saját felemelkedésünk és boldogságunk akadályozását foglalja magában.

Nézzük, tehát mi állhat a saját hálónkba rúgott góljaink mögött.

A pszichológiai magyarázat értelmében, olyan tudattalanul működő mechanizmusok működtetik önsorsrontó cselekedeteinket, melyek az önérzetünk, énképünk megóvását segítik elő. A nagy kihívással járó feladatok olyan fenyegetésnek minősülnek, melyek veszélyeztethetik önbecsülésünket, érzelmi teherbírásunkat. Az önsorsrontás azon alapul, hogy a ránk nehezedő felelősségérzetet áthárítjuk olyan külső körülményekre, vagy belső állapotokra, melyek önigazolást és tehermentesítést jelenthetnek számunkra, hiszenevésbé sérül az énképünk, ha a helyzet kiszolgáltatottjaként tüntetjük fel magunkat.

A magas mérce esetében könnyen inunkba száll a bátorság és megfutamodunk, hiszen a kudarc rémképe félelmetes, negatív érzéseket kelt bennünk. Félünk, hogy a bukás megsemmisítő csapást mér személyiségünkre, összeomlunk majd a teher alatt, és képtelenek leszünk felállni. A félelem oka sokszor az önbizalomhiányból eredeztethető. Kérdés, hogyan is tehetnénk szert akkor a megfelelő önbizalomszintre? Hát igen, itt a baj, mert aki nem mer, az nem is nyer! Az önbizaloma pozitív tapasztalatokból, sikerélményekből, mint kis kockakövek egymásra rakódásából épül az idők során. Tettek, küzdelmek, elszántság és aktivitás nélkül a boldog önmegvalósító élet csak vágyálom marad. Sokak süppednek saját kis mocsarukba, holott képesek lennének átúszni a vágyott tengerbe, de könnyebb a tehetetlenség leple alá rejtőzni. Nem, nem könnyű változni, és nem könnyű leküzdeni a múlt béklyóit sem. Nem könnyű eldobni a családunk, környezetünk által ránk öltött szemüveget, mely a hozott sémák alapján torzítja a magunk és világunk látképét. Nem könnyű tehát, de ha végre készen állunk, hogy őszinték legyünk saját magunkkal, és szembe nézzünk félelmeink valódi okával, akkor rátértünk a siker felé vezető útra.

Cselekvésünk megváltoztatásához pedig első lépésként gondolkodásunkat kell átprogramoznunk, mivel a bennünk élő hit-és hiedelemrendszer korlátok közé szorítja cselekvésmódunkat, a vélt vagy valós lehetőségeinket. Hányszor mondunk ilyenek magunknak: „Nem vagyok elég jó”, „Úgysem sikerül”, „Nincs mit tenni”, „sajnos a sorson nem tudok változtatni”, és még számos efféle negatív kijelentés akadályozza boldogulásunkat.Ismerjük be, sok esetben csak téves hiedelemben ringatjuk magunkat, de valójában nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt, keressük a kibúvókat és kifogásokat.

Az önsorsrontó stratégiák használatából kiutat jelenthet, ha tudatosítjuk a mögötte meghúzódó okokat, és szembenézünk hibáinkkal. Zárszóként egy kis útmutatást adnék, hogyan is szabadíthatjuk meg magunkat az önsorsrontástól.

Első lépésként egy kis önmegfigyelésre lesz szükség. Tudatosítsuk mely esetekben és milyen formában jelentkezik nálunk önakadályozás. Például amikor lenne időnk, mégis halogatjuk teendőinket, vagy téves hiedelmek miatt fújunk visszavonulót, és bújunk vissza a csigaházunkba („Úgysem fog menni”). Ilyenkor érdemes megfogalmazni, hogy most éppen milyen módon akadályozom magam, és milyen félelem állhat e mögött. Fontos azonban, hogy ne bűntudatkeltően vagy önsajnáltatóan viszonyuljunk magunkhoz, mert azzal még inkább mélyebbre süppedünk az akadályok tengerében. Végül merítsünk erőt! Gondoljunkpéldául korábbi pozitív tapasztalatokra, arra hogyan küzdöttünk meg hasonló helyzetekkel. Töltődjünk az erőforrásainkból! Próbáljuk az agyunkat optimizmusra átállítani, és önbizalmunkat pozitív megerősítő mondatokkat feltölteni!

Eleinte biztos nem lesz könnyű, azonban minél inkább szembenézünk a kihívásokkal, annál több pozitív tapasztalatot, és sikerélményt zsebelhetünk be, hisz ne feledjük, az önbizalom alapja is itt gyökeredzik!

László Enikő

A Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Karának harmadéves pszichológushallgatója. Kedvelt témái közé tartozik a pozitív pszichológia, önmegvalósítás és önbizalom, gyereknevelés és krízisek. Szemléletéhez az analitikus szemléletű lélektan, valamint a kognitív pszichológia állnak a legközelebb. Tanulmányait tanácsadás-és iskolapszichológia szakirányon szeretné folytatni. Hitvallása, hogy pszichológusként a szakmai és egyéni fejlődés együtt jár, és folytonos önfejlődéssel lehet csak magánéleti és szakmai sikereket elérni. Szabad idejét legszívesebben festéssel tölti, mely számára az önkifejezés és élményfeldolgozás eszköze, így nagy érdeklődéssel fordul a művészetpszichológia felé is. A jövőben a hipnózis, valamint a tanácsadás módszerével szeretne segítséget nyújtani a hozzáfordulóknak.