A személyiségzavarok (personopathia, personality disorder) gyakran látott kórképek a gyakorlatban. A probléma gyakori, a felnőtt hazai lakosság kb. 10 százalékának, a családorvosukhoz fordulók 20 százalékának, a pszichiátriai osztályos betegeknél pedig nagyjából 30-40 százaléknak van valamilyen fokú és jellegű, diagnosztizálható személyiségzavara.
A személyiség, mint kifejezés arra utal, ahogyan az egyén önmagát és környezetét látja, értékeli, ahogyan kezeli a körülötte zajló eseményeket. A személyiségjegyeink részben velünk születettek, másrészt viszont tanultak. Személyiségünk egész életünk során változik, bár bizonyos alapjegyek végigkísérik egész életünket. Bár az orvos a hétköznapi logika szerint „betegséget” próbál gyógyítani, aminek elvárt célja a teljes „gyógyulás”, a személyiségzavarok esetében helyesebb egyfajta „kóros állapotról” beszélni, egyben jelezve azt is, hogy az állapot alapjaiban nem vagy nehezen megváltoztatható, gyors kezelés nem létezik, és célként is egy viszonylag elfogadható, kompenzált állapot elérését és fenntartását lehet inkább kitűzni, mintsem a klasszikus gyógyulást.
A normalitás és a kóros magatartás között nehéz egyértelmű határvonalat húzni, a személyiségzavar sem egy-egy konkrét jellemvonást, tünetet jelent. Személyiségzavar esetén az élet szinte minden területén nehézségeket találunk, az egyén számára gyakran hétköznapi helyzetek megoldása is problémát jelent, az állapot számtalan konfliktust hoz magával, összességében a páciens eltér a társadalmi, kulturális elvárásoktól. A személyiségzavar önmagában is diagnosztizálható kórkép, de számos egyéb pszichiátriai kórkép melegágya is egyben, például gyakran társul depresszióval, szorongásos panaszokkal, pánik jellegű rohamokkal, kényszeres tünetekkel, szenvedélybetegségekkel. Ez a sokszínűség sokszor megnehezíti, lassítja a helyes diagnózis felállítását.
A személyiségzavarok kialakulásának oka
A személyiségzavarok kialakulása több tényező eredménye, egy konkrét kór, ok nem nevezhető meg. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a személyiségzavarok hátterében genetikai okok is szerepet játszhatnak hajlamosító faktorként. Bizonyítja ezt, hogy komoly pszichiátriai betegségekben (skizofrénia, bipoláris affektív zavar) szenvedők családtagjai között jóval gyakoribb a személyiségzavarok előfordulása. Jelentősen befolyásolhatják a személyiség alakulását a konkrét testi betegségek (pl. endokrinológiai megbetegedések), de áttételesen bármely hosszantartó, súlyos szervi betegségnek lehet a megváltozott életminőség kapcsán személyiséget torzító hatása. Érdemben befolyásolhatják a személyiségzavarok alakulását agyi károsodások (központi idegrendszeri sérülés, gyulladás, agyvérzés), alkohol, drogok és bizonyos gyógyszerek tartós és/vagy túladagolt szedése.
Ezeken túl azonban a személyiségzavarok kialakulásában messze a legnagyobb jelentősége a szocializációnak, a környezet hatásainak van.
Ezen belül is kiemelendő a család szerepe, mely rendkívül meghatározó. A kora gyermekkori lelki fejlődés zavarai, bizonyos hibás tanulási mechanizmusok, a korai kötődés (ősbizalom) kialakulásának torzulásai, a rossz vagy hiányzó szülői minták, rossz problémamegoldási technikák, a korai élmények és azok feldolgozásának szerepe mind meghatározó lehet. Valamilyen súlyos veszteségélmény, gyerekkori pszichotrauma, bántalmazás vagy rossz életkörülmények ronthatják, gyorsíthatják a folyamatot.
A személyiségzavarok nagyon sokszínűek, nem egy konkrét betegségről van szó. Alapvonásaik alapján több csoportba lehet sorolni őket, ugyanakkor egy adott páciens több csoport jellemzőit is magán viselheti párhuzamosan, minden beteg egy külön élettörténet.
Az első nagyobb csoportba tartoznak a skizoid, schizotipias, paranoid személyek. A második csoportba az antiszociális, borderline hisztrionikus és a narcisztikus zavarok. A harmadikba a kényszeres, a dependens (függő) és az elkerülő típusok sorolhatók.
A személyiségzavarban szenvedők jellemzői
A személyiségzavarok egy részére az jellemző, hogy a környezet számára okoznak elsősorban gondot. Ezek az egyének többnyire nem érzékelik, hogy másoknak fájdalmat, kárt okoznak, empátiás készségeik igen alacsonyak, gyakran kerülnek szembe a törvénnyel, gyakoriak a konfliktusaik, a munkahelyi és a párkapcsolati problémáik. Önmaguk többnyire messze alulértékelik a problémáikat, rendre környezetüket okolják a történtek miatt.
Más személyiségzavar típusoknál azonban az egyén maga is észleli, hogy probléma van vele, attól szenved is, de érdemben változtatni nem tud rajta. Jelentős arányban diagnosztizálható személyiségzavar bűncselekmények elkövetői között, de a társadalom perifériájára szorult, izolálódott személyek között is gyakori, okként és következményként egyaránt. Az ilyen emberek családi- és magánélete, kapcsolataik gyakran viharosak, nehezen találnak munkát, vagy munkahelyeiket sűrűn váltogatják, nem találják a helyüket.
A személyiségzavaros személyek gyakran szinte generálják maguk körül a konfliktusokat, körükben gyakoribbak a válások, és részben következményként közülük kerül ki sok hajléktalan, munkanélküli.
Alkohol- és drogprobléma okként vagy következményként egyaránt gyakran megfigyelhetők. Öngyilkossági gondolatok, próbálkozások is sok esetben előfordulnak, bizonyos típusok (borderline, érzelmileg labilis személyiségzavar) esetében hangsúlyozottabban, suicid kísérleteik sok esetben jelzés, figyelemfelhívó jellegűek, egyfajta rossz problémakezelő eszközként. Más esetekben viszont az érintett személy viszonylag jól (vagy csak a külvilág felé!) elboldogul saját korlátaival, a társadalmi normák valamilyen szintű feszegetése, egyéni látásmódjuk, sajátos élményfeldolgozásuk kapcsán sok köztük a sikeres művész, elismert alkotó, gyakran lehetnek kreatív, bár sokszor nem kitartó, öntörvényű, „nehéz” emberek.