2017. április 25-én egyedülálló előadást rendez a Jog és Pszichológia Korunk lelki betegségei: a depresszió és a borderline személyiségzavar címmel. Az este folyamán olyan népszerű és elismert pszichiáterek állnak a közönség elé, mint Dr. Fridél Mária, valamint Magyarország egyik legnagyobb „borderline szakértője”, Dr. Keresztes Zoltán. Az esemény zárásaként pedig az Én, a megbélyegzett című könyv szerzője, Kneszl Beáta Carmen nyílt, kendőzetlenül őszinte, interaktív előadásával tárja fel a borderline személyiségzavarral kapcsolatos személyes tapasztalatait.
Az előadások témája a hazánkban oly sokakat érintő, azonban még a betegek közvetlen környezetének is nehezen felismerhető és a társadalom által gyakran elutasításra kerülő, sztereotípiákkal övezett olyan pszichiátriai betegségek, mint a depresszió és az egyik legmegterhelőbb személyiségzavar, a borderline személyiségzavar.
Amint azt maguk a betegek sokszor kifejezésre juttatják nem is főként az állapotuk, hanem az őket körülvevő közeg teszi őket hátrányos helyzetűvé, a társadalomból kirekesztetté. Ez azonban nem is meglepő, hiszen gyakran még a betegek családi berkeiben is hallgatás övezi betegségüket. Erre tekintettel a Jog és Pszichológia folyóirat első rendezvényének célja a társadalom, legfőképpen az érintettek környezetének az érzékenyítése, valamint pszichiátriai ismereteinek a növelése, ezáltal is előmozdítva a betegek felépülését és társadalmi reintegrációját.
A nagy érdeklődésre szert tevő esemény további érdekessége, hogy a rendezvénynek Európa első és legnagyobb alapterületű fogyatékosbarát közösségi és kulturális tere, a Premier Kultcafé ad otthont, amely azért a nemes célért küzd, hogy egy másik hátrányos helyzetű rétegnek, a fogyatékkal élőknek és megváltozott munkaképességűeknek, teremtsen minél szélesebb körben munkalehetőséget.