SAz emberek alapvetően társas lények. Mindennapjaink során folyamatos interakcióban vagyunk társainkkal, legyen szó akár kollegiális, baráti vagy romantikus kapcsolatainkról.  Vajon mégis mi alapján alakítjuk ki a szorosabb kapcsolatainkat? Honnan ered vonzalmunk, szimpátiánk gyökere? Kultúránkban a mai napig a szerelem definíciója körül a misztikum homálya lebeg, melyre többnyire irracionális, bejósolhatatlan és megmagyarázhatatlan vonzalomként gondolnak a köztudatban. De vajon tényleg ennyire kiszámíthatatlan lenne a vonzalom kialakulása?

Ez a kérdés a szociálpszichológusokat is jó ideje foglalkoztatja, és számos kutatás tárgyát képezte annak feltárása, hogy mégis mely tényezők játszanak közre a vonzalom vagy szimpátia kialakulásában. „Az ellentétek vonzzák egymást”- szól a közismert mondás, de tényleg igaz lenne ez az állítás? Természetesen egy új kapcsolat kezdetén kifejezetten izgalmas lehet felfedezni egy tőlünk teljesen eltérő karakterrel rendelkező partner egyediségét, de hosszútávon számtalan nézeteltérés forrásává válhat a világról kialakított eltérő képünk, mely alapvetően határozza meg viselkedésünket. Számos kutatás bizonyítja, hogy azok az emberek maradnak nagyobb valószínűséggel hosszú távon is együtt, akik több személyiségjegyben is egymáshoz hasonlónak tekinthetőek.

A hasonlósági hipotézis

A tudomány álláspontja szerint tehát mindenki egy hasonló társnak örül igazán, mely számos formában megnyilvánulhat és befolyásolhatja társas kapcsolataink alakulását.

Azt, hogy kit érzünk hozzánk hasonlónak, számos tényező alakítja, akár olyan prózai dolgok is, mint a fizikai közelség. Azzal, akivel egy környéken lakunk, nagyobb eséllyel rendelkezünk hasonló szociális háttérrel, továbbá minél gyakrabban botlunk bele valakibe, annál szimpatikusabban tartjuk az adott illetőt. Amit ismerősnek ítélünk meg, azt vonzóbbnak is tartjuk, ez magyarázza például azt a jelenséget is, hogy valakit nagyon szimpatikusnak találunk csupán azért, mert egy régi jóbarátra emlékezetet.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a hozzánk hasonló társak jelenléte jutalmazóbb számunkra, hiszen ők azt tükrözik vissza, hogy igazunk van, így az ő társaságukban kellemsebben érezzük magunkat.

Biológiai illeszkedés

Természetesen a külső megjelenés és egyéb biológiai ingerek is meghatározzák választásunkat. Annak ellenére, hogy nem vagyunk tudatában, szaglás útján számos információt gyűjtünk be, melyek a párválasztásunkra is hatást gyakorolnak. A genetikai hasonlóság felismerésének képességében a fő hisztokompatibilitási génkomplexnek jut jelentős szerep. Roberts és Little (2008) szerint az eltérő MHC-komplexekkel rendelkező emberek ösztönösen is nagyobb valószínűséggel választják egymást társnak, mint azok, akinek hasonló a génkomplexe, ugyanis az ezen a téren való heterogenitás kihat az utód egészségére. Fontos megjegyezni, hogy a fogamzásgátlók szedése elnyomja ezt a képességünket.

Szülői minták

Igen elterjedt az a nézet, hogy az ember olyan párt választ magának, aki hasonlít ellenkező nemű szülőjére. Ennek igazságtartalmam vitathatatlan, és egybecseng a hasonlósági elmélettel is, hiszen a családi fészek a társas kapcsolódás és tanulás elsődleges pontja. Egy magyar vizsgálatban (Bereczkei, 2008) azt is sikerült kimutatni, hogy a férfiak, minél jobb minőségű a kapcsolatuk az anyjukkal, annál nagyobb valószínűséggel választanak anyjukhoz hasonló arcvonásokkal rendelkező nőt házastársnak. Az etológiából ismert szexuális bevésődés fogalma az emberek esetében is jelentősnek bizonyul: az élőlények fejlődésük korai szakaszában képesek megtanulni közeli rokonaik jellegzetes tulajdonságait, s később, felnőve olyan párt részesítenek előnyben a párválasztásnál, aki hasonlít közeli rokonaikra.

Arany középút

A vizsgálatok hangsúlyozzák tehát a hasonlóság fontosságát, de természetesen a túlzott hasonlóság sem előnyös, gondoljunk csak a már említett MHC allélokra, melyek a genetikai változatosság fennmaradását szolgálják. A természetes szelekció az arany középút megtalálására motivál minket, hiszen hozzánk genetikailag igen hasonló egyén a vérrokonaink között található, de tőlünk túlságosan különböző génkészlettel felruházott pár esetén a túlélés szempontjából előnyös gének találkozása lehetetlenülne el. Mindez igaz a párok értékrendszerére, attitűdjeire is; nem szükséges mindenben teljesen azonos álláspontot foglalnunk, de legalább egy alapvető kapcsolódási pont szükséges a tartós együttműködéshez.