Napjaink teljesítményorientált világában annyi nyomás nehezedik az emberekre, mint talán az eddigi idők során még sosem. Az állandó túlhajszoltságnak viszont ára van, ami egy idő után senkivel sem kivételez. Határaink folytonos feszegetése idővel kimeríti elménket, és kiégéshez vezethet.  Lássuk, mi áll ennek a jelenségnek a hátterében! Melyek a kiégés fázisai? Milyen tünetek jellemzik ezeket a szakaszokat, és miként tudunk tenni ellenük?

A kiégés folyamata Pál Feri atya elgondolása szerint jól elkülöníthető állomásokból áll. Fontos tisztázni, hogy nem csak munkavállalóként tudunk kiégni, hanem mint anya, apa, férj, feleség, vagy akár egy segítő szerepben is. Beszámoló Pál Feri atya előadásáról.

Annak a felismerése, amikor ELVESZTEM A SZABADSÁGOMAT

A kiégés kialakulásának hátterében az áll, hogy könyörtelen mértéket alkalmazunk saját magunkkal, valamint másokkal szemben is, azáltal, hogy túlzottan kritikusak vagyunk. A könyörtelen mérték azt jelenti, hogy a 100% a minimum, 99%-tól lefelé pedig mind a saját, mind pedig a többiek teljesítménye is egyenlő a 0-val.

Ennek magyarázata, hogy nem elvárásoknak akarunk megfelelni, hanem magas ideáljaink vannak. Úgy kezdünk a kiégés útjára lépni, hogy már rendelkezünk ideálokkal, és mikor szerepeink ellátása közben elvesztjük belső szabadságunkat, az ideálok megvalósítására nem szabadon törekszünk. Tehát nem az ideál a probléma, hanem a hozzá fűzött viszonyunk, amely nem elég szabad. Ennek a hátterében pedig az a szocializációs ok áll, hogy úgy tanultunk meg alkalmazkodni, hogy a szabadságunkat pont az alkalmazkodás miatt nem volt szabad megélnünk. Ezért, amikor fellázadunk azért, mert elegünk van az alkalmazkodásból, akkor nem magából az alkalmazkodásból van elegünk, hanem abból a fajtából, amit megtanultunk.

Mit lehet csinálni, hogy megállítsuk a kiégés folyamatát? Legyenek ideáljaink, de a hozzájuk való viszonyulás legyen szabad! Ha nem eléggé az, akkor az ideált elvárásként támasztjuk magunkkal, és környezetünkkel szemben is, ezért könnyen előfordulhat, hogy életünket a tökéletesség jellemezi, és nem marad időnk a lényegre, saját magunkra.

Fokozott terhelésre, FOKOZOTT ERŐFESZÍTÉSSEL válaszolunk

Miután elvesztettük a szabadságunkat, megjelenik egy fokozott terhelés, amire fokozott erőfeszítéssel válaszolunk. A fokozott erőfeszítés pedig túlterheltséget okoz, amit megmagyarázunk magunknak, és azt mondjuk, hogy „ez teljesen rendben van”. Azáltal tesszük elfogadhatóvá a túlterheltséget, hogy azt saját magunknak is valamilyen oknál fogva meg tudjuk magyarázni.

Mit tehetünk? A feladatunk egy részét valakinek át kell adni, valamint szembe kell nézni félelmeinkkel is. Emellett megkülönböztetéseket kell tennünk: mi az, ami számunkra fontos, és mi az, ami lényegtelen, majd ezek alapján meg kell próbálnunk reflektálni a jóhoz fűződő viszonyunkra.

Saját igényeink ELHANYAGOLÁSA

Mivel a fokozott erőfeszítéssel nem oldjuk meg a tökéletességre való törekvésből jövő problémákat, ilyenkor elkezdjük a saját igényeinket elhanyagolni. Ennek a fázisnak a jellemzői: felfedezzük azt, hogy elkezdtük hazavinni a munkát; hogy elkezdtünk bizonyos kapcsolatainkba beszűkülni.

Mit tehetünk? Célszerű valamilyen relaxációs vagy stresszkezelő technikát megtanulni, amelynek köszönhetően viszonylag rövid idő alatt tudunk regenerálódni. Lényeges továbbá, hogy próbáljunk meg őszinték lenni saját magunkkal, és a saját szükségleteinket kezdjük el megbecsülni. A megoldás tehát: pihenés, erőforrás, örömforrás megtalálása, napi/heti rend kialakítása.

Belső és külső KONFLIKTUSOK
Hogyha már krónikusan elhanyagoltuk a szükségleteinket, akkor ebből belső és külső konfliktusok származnak. A belső konfliktus jele, hogy a testünk elkezd jelezni: a derekunk, a fejünk elkezd fájni, a vérnyomásunk felmegy. Számos tünetünk lehet, és rosszullétünket úgy mélyítjük el, hogy elkezdünk a saját tüneteink ellen harcolni, testünket pedig nem barátként kezeljük, hanem ellenségként. A küzdelemre egy nagyon jó módszer a számtalan gyógyszer. A lényeg, hogy utána ugyanúgy folytathassuk, mint előtte.

Mi az, amit tehetünk? A figyelmeztető jeleket vegyük komolyan, és figyeljük meg, mit tehetünk saját magunkért! Menjünk sportolni, szórakozni! Még segíthet az önmagunk iránti felelősség tudatosítása: „ha nem vigyázol magadra, más nem fog”.

AZ ÉRTÉKREND MEGVÁLTOZÁSA

Elkezdünk úgy élni, gondolkozni, cselekedni, érezni, olyan szándékaink lesznek, melyek ellentétesek azzal, ami egyébként a saját hitvallásunk. Szembe kerülünk saját magunkkal. Természetes kapcsolataink pedig elkezdenek teherré válni.

Mit tehetünk? Vegyünk fel újra emberi kapcsolatokat! Mondjuk ki: „nem akarok tovább így élni!” Nagy segítség, ha valahol tudunk rosszullétünkről beszélni, mellyel egyúttal kilépünk a tagadásból is. Ha belátjuk, hogy már az egészségünk is kezd rámenni. Csökkentsük a terhelést, valamit hagyjunk abba teendőink közül!

Még jobban beszűkül a világ, elkezdünk VISSZAHÚZÓDNI

Idővel visszahúzódunk az emberi kapcsolatoktól, még a családon belül is. A családi kapcsolatrendszerben a számunkra fontos személyekre már elkezdenek idegesíteni bennünket. A legfontosabb személyektől is visszahúzódunk. Jellemző, hogy megerősödik bennünk az agresszió. Pl. mikor a túlterhelt anya első pofonját adja a gyerekének, vagy túlterhelt férj bántalmazza a feleségét.

Mit tehetünk? Belátjuk, hogy valódi emberi kapcsolatokra van szükségünk. Tudatosan felveszünk családon kívüli kapcsolatokat is.

MAGATARTÁS RADIKÁLIS MEGVÁLTOZÁSA

Ekkor a pozitívumok már nem jutnak el hozzánk. Nem hallgatunk külső szavakra. Bármiféle óvó, reális szó már csak bosszant és idegesít minket. Váratlan magatartásformák jelennek meg. Például valaki már csont és bőr a túlterheltségtől, és már csak annak örül, ha léböjtkúrát tarthat. Vagy mikor a rettentő magas ideállal rendelkező személyek elvesztik az egyensúlyukat, és elkezdenek ápolatlanok lenni.

Mit tehetünk? Elkezdünk pozitívumokat meglátni és befogadni, és megnevezzük saját szélsőségeinket. Ismerjük fel helyzetünk kritikusságát!

SAJÁT MAGUNKKAL VALÓ KAPCSOLATUNK ELKEZD MEGSZŰNNI

Elidegenedünk saját testünktől, saját érzéseinktől. Már csak úgy tudjuk elviselni az életet, ha a bennünk felhalmozódott negatív érzésektől eltávolodunk, melyet a kiüresedés árán tudunk megtenni. Mivel a belső ürességet megpróbáljuk valamivel kitölteni, mindez végül utat nyit a függőségek felé: alkohol, pornófüggőség, szexuális kalandok. Magatartásformáink önpusztítóvá válnak.

Mit tehetünk? Szakszerű segítségre van szükségünk! Lássuk be, hogy innen a magunk erejéből nagy valószínűséggel nem fogunk tudni kijönni! Próbáljunk meg visszatalálni a saját eredeti érzéseinkhez (4-5. pont)!

DEPRESSZIÓ

„A világ beszűkül egy ágyra, amiben fekszem.” Reménytelennek érezzük az életet. Azt gondoljuk, innen nincs kiút. Társas kapcsolataink szempontjából védekező elhidegülés figyelhető meg: „már nem is jelentünk egymásnak semmit.” Egyesek akár az öngyilkosságig is eljuthatnak, mert annyira nem látnak már kiutat.

Mit tehetünk? Pszichiáterhez kell fordulnunk! Gyógyszer nélkül már valószínűleg nem megy a gyógyulás. Egy olyan közegre is szükségünk van, amelyben látják a mi beszűkült lelkiállapotunkat, és fokozott felelősséget vállalnak értünk.

TELJES KIÉGÉS

A fotókat készítette: Fáczán Ádám