Talán nem is gondolnánk, hogy mennyire meghatározza felnőttkorunk éveit az az időszak, amit a fogantatásunktól kezdődően a születésünk utáni első pár éven keresztül az édesanyánkkal töltünk. Ennek a korai kapcsolatnak, kötődésnek mind a pozitív, mind a negatív hatásai egyfajta lenyomatként kísérnek végig bennünket életünk különböző szakaszaiban, kapcsolatainkban.
De hogyan is lehetséges mindez?
Egy újszülött és később egy kisgyermek életében nagyon jelentős szerepe van az anyai gondoskodásnak. Tudományos kutatások igazolják, hogy a gyermek agyának későbbi működése és fejlődése visszavezethető a kötődés stílusára, a korai anya-gyermek kapcsolatra.
Amikor a kora gyermekkori kötődésről beszélünk Bowlby és Mary Ainsworth nevét mindenképpen meg kell említenünk. Bowbly kutatásaival arra a megállapításra jutott, miszerint az átlagos családi körülmények között élő családokban, ahol nem jellemzőek a konfliktusok, a szülő-gyermek kapcsolat fejlődési iránya biztonságosnak mondható. Bowlbynak ezt a megállapítását vizsgálta tovább Mary Ainsworth, akinek kutatási eredményei alapján 4 féle kötődési alapmintázatot különböztetjük meg egymástól:
A biztonságos kötődés: Ez a viselkedés úgy alakul ki, hogy az anya folyamatosan odafigyel a gyerek igényeire, szükségleteire és azokat ki is elégíti. Az ilyen kötődésben felnövekvő egyén felnőtt korában előreláthatólag képes lesz biztonságos és stabil kapcsolatok kialakítására, türelemre, a másikra való odafigyelésre. A saját magába és a másik emberbe vetett bizalma és hite egészségesnek mondható.
A bizonytalan/elkerülő kötődés: Az anya gyakran magára hagyja a gyermekét annak igényeivel és szükségleteivel együtt. Az ilyen körülmények között felnövő gyermek felnőttként rosszul kezeli a másoktól való függést és a kiszolgáltatottságot. Távolságtartóvá válhat és nehézséget jelenthet számára az önkifejezés, illetve saját igényeinek felismerése, képviselése és a bizalom megélése másokkal kapcsolatban.
A bizonytalan/Ambivalens kötődés: Az anya érzelmileg egyszer elérhető, másszor viszont elutasító a gyermekkel szemben. Az anya nem nyújt viselkedésével teljes mértékben biztonságot gyermekének, ami a gyermekben is egyfajta bizonytalanságot kelt. Az így felcseperedő fiatalból felnőttként nagy valószínűséggel szorongó ember lehet, aki nagyon is szeretne kapcsolódni társához, emellett viszont erősen benne van az elutasítástól való félelem is, ezért folyamatos megerősítésekre és kommunikációra van szüksége ahhoz, hogy saját magát biztonságban érezze és értékesnek vélje.
A dezorganizált kötődés: Az anya viselkedése egyszerre félelmet és biztonságot generál a gyermek számára. A rémületet, félelmet az anya vagy gondozó bántalmazó magatartása, depressziója, szorongása idézheti elő. Az ilyen körülmények között felnövekvő gyermek a későbbiekben nagy valószínűséggel nehézségekkel fog küszködni mind a stresszkezelés, mind a mentális és szociális készségek kibontakoztatása területén. Esetében a korai dezorganizált kötődési mód megélése egyfajta „hajlamosító” tényező lehet a későbbi pszichopatológiás zavarok kialakulásában.
Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy akkor lesz nagyobb esélyünk arra, hogy biztonságosan kötődő felnőttekké válunk és harmonikus kapcsolatokat tudunk kialakítuni magunk körül, ha korai kötődésünk biztonságos.
De mit is tehetünk abban a helyzetben, ha nem biztonságos kötődést hozunk magunkkal a gyermekkorunkból? Hogyan ismerhetjük egyáltalán fel, hogy a problémáink hátterében valamilyen kötődési probléma állhat?
Sokunk életét megnehezíti ez a probléma, sokszor úgy, hogy nem is tudjuk, hogy valójában ez lehet a konfliktusok valódi hátterében. Ha a kapcsolatainkban nehézségekkel küszködünk, vagy ha sokszor azt éljük meg, hogy senki nem ért meg minket, vagy azt érezzük, hogy nem fogadnak el minket úgy ahogy vagyunk, vagy mi nem tudjuk megérteni vagy elfogadni a másikat, akkor már gyanakodhatunk arra, hogy valamilyen kötődési eredetű sebzettséggel nézünk szembe. De ugyanígy ezt jelezheti számunkra az is, ha például, görcsösen ragaszkodunk a társunkhoz, és alig hagyunk neki mozgásteret, vagy folyamatosan megerősítésekre vágyunk, vagy nehezen tudunk megbízni másokban. Ilyen esetekben az lehet a megoldás, hogy megvizsgáljuk közelebbről is saját kötődésünk mechanizmusát és megpróbáljuk tudatosan, akár külső segítséggel is „felülírni” a hibás működést, mechanizmust és begyógyítani a sebeinket. Úgy gondolom, hogy sosincs késő változtatni egy már akár régóta berögzült viselkedési mechanizmuson, nem szégyen segítséget kérni és sosem késő elkezdeni tenni azért, hogy az ember változzon, változtasson azért, hogy egy boldogabb életet tudjon élni.