A fóbiás beteg rendszerint tisztában van a szorongás túlzott mértékével, de az adott tárgyat, személyt, jelenséget a valósnál mégis félelemkeltőbb tulajdonságokkal ruházza fel. Egyes fóbiák teljesen irracionálisak, ennek ellenére komoly orvosi problémát jelentenek és kezelhetőek.

A szociális fóbiák a szorongás ama fajtái, melyek olyan mértékű irracionális félelmekkel járhatnak, hogy a beteg akár képes a leghétköznapibb szituációkat is elkerülni, csakhogy biztonságban érezze magát. Sokan közülük szégyellik magukat ezért, pedig a fóbia komoly dolog, és szerencsére kezelhető.

Amikor támad a pánik

A fóbiás betegek valami egészen mást élnek át, mint mi, mikor aggódunk vagy félünk. Ha megpróbáljuk megnyugtatni őket, hogy nincs mitől tartani, azzal csak azt érjük el, hogy sokkal magányosabbnak fogják magukat érezni, és távolságtartóbbak lesznek. Ők ugyanis már amiatt is aggódnak, hogy a félelmeiket  mások nem értik meg.

Azt ugyanis tudják, hogy a félelmükre adott válaszreakciójuk eltúlzott. Például hiába tudják, hogy ami előttük van, az nem  mérges pók,  nem tudják megállni, hogy ne undorral és félelemmel reagáljanak bárminemű pókra. A póktól való félelmük pedig akár olyan erős is lehet, hogy a saját udvarukra sem mernek kimenni miatta.

Ha pedig már az udvar sem biztonságos, talán az utcán való átkelés is veszélyes lehet - így lesz a fóbiás betegek világa egyre szűkebb és szűkebb. Az agorafóbiás betegeknél (félnek a nyílt tértől) például gyakran előfordul, hogy napokig nem hagyják el még az ágyat sem, gondolván, ha alszanak, gyorsan elmegy a nap, és nem kell újabb pánikrohamtól félniük.

Tanult vagy természetes?

A legtöbben meg vannak győződve arról, hogy a félelemnek valamilyen kora gyermekkori trauma áll a hátterében, ám csak nagyon kevés fóbiás beteg tud ilyen jellegű kapcsolatról beszámolni. Pszichológusok szerint sokkal inkább arról van szó, hogy bizonyos félelmekre eleve kódolva vagyunk. A kígyótól való félelem például segített elődeinknek a mérgező kígyómarások elkerülésében. Biztonságunk érdekében örökítették át az ezért felelős gént. Természetesen nem minden fóbia magyarázható ilyen egyszerűen.

Miért is kéne félnünk a pókoktól, ha legtöbbjük nem veszélyes az emberre? Azt tudjuk, hogy akárcsak a kígyók,  gyorsak és kiszámíthatatlanok, valamint nagyon különböznek az embertől. Talán nem is azért kódolt bennünk a tőlük való félelem, mert őseinket bántották, hanem a hozzájuk kapcsolódó dolgok váltják ki bennünk a félelemérzetet. Ezeket a félelmeket az életkor előrehaladtával általában sikerül leküzdenünk, ám vannak, akikben sokkal erősebb "vészcsengők" működnek.

Terápia

Fontos megjegyeznünk, hogy nem mindenki fóbiás, aki fél a póktól, a repüléstől, vagy a zsúfolt liftben utazástól. A fóbia tulajdonképpen tanult viselkedési forma, amit elfelejteni ugyan nem lehet, ám legyőzhetőek újratanulással.

A terápia során először szakember segítségével feltárják mi történt a múltban, ami az adott félelmet kiválthatta, majd részletes tervet készítenek a fóbia legyőzésére. A terapeuta egy sor félelmetes szituációt ír össze, majd a betegnek ezeket meg kell tapasztalnia, természetesen mindig a legkevésbé félelmet keltő helyzettől haladnak az egyre félelmetesebbek felé. Ezen alkalmak során a beteg megtanulja, hogy a pánik mindig csökken, illetve elmúlik néhány perc eltelte után.

Az egyre nehezedő szituációk segítségével megtanulja leküzdeni félelmét. Vegyünk példának valakit, aki fél a kígyóktól. Először csak kígyót ábrázoló képeket nézegetnek, majd gumikígyót kell kézbe venni, végül elmennek az állatkertbe, ahol lefényképezik a beteget, amint kígyót tart a nyakában, anélkül, hogy bármiféle aggodalmat érezne. A későbbiek folyamán, ha a beteg újra félni kezdene, a fénykép jó emlékeztető lesz arra, hogy nincs mitől tartania.

Természetesen a terápia hatása nem tart örökké. Kissé olyan ez, mint a fogyókúra: ahhoz, hogy megtartsd az ideális formád, ragaszkodni kell a jól bevált módszerhez, és rendszeres edzésre van  szükség.