Miért bántalmaz a bántalmazó?

Vannak pszichiátriai betegségekkel, személyiségtorzulásokkal - a pszichopátiával,, a szociopátiával - rendelkezők, akik azért bántalmaznak, mert nem tudnak másképp kapcsolódni. Azonban, hogyha gyermekbántalmazásról, vagy családon belüli erőszakról beszélünk, akkor ezek az okok statisztikailag elhanyagolhatók. Tehát nem azért bántalmaz a családon belül egy bántalmazó, mert nem tud másképp kapcsolódni, másképpen viselkedni. A bántalmazás, az erőszak, ezeknél az eseteknél a hatalomgyakorlásró, a másik megalázásáról szól.

Miért van erre szüksége a bántalmazónak?

Azt gondolom, hogy kétfelé lehet osztani a bántalmazókat. Vannak olyan bántalmazók, akiknél az indulatkezeléssel és az impulzuskontrollal vannak bajok. Egyrészt azért, mert ezt kiskorukban nem tanulták meg, vagy eleve egy olyan környezetben nőttek fel, ahol máshol vannak a határok, ahol például a lökdösődés, a kiabálás, a másik megütése a konfliktus megoldásnak egy gyakorolt módja volt. Emellett nagyon sokat számít az is, hogy kinek milyen a habitusa, mennyire kapja fel a vizet. Ez az a bántalmazói kör, ahol szerintem pozitívabb a prognózis, azért, mert tanulható, hogy hogyan tudom magamat jobban kontrolálni, hogy tudom jelezni a környezetemnek azt, hogy most hagyjatok békén, mert érzem, hogy elfogy a türelmem.

Ezek tehát olyan bántalmazók, akik nem akarnak bántalmazók lenni, és, akik tudnak segítséget kérni, segítséget elfogadni, akik, ha lekevernek egy pofont a gyereküknek, akkor legalább olyan rosszul érzik magukat, mint a gyerek.

Ezeknél a fajta bántalmazóknál nagyobb esély van arra, hogy egy segítő folyamatban együttműködőek legyenek. Akarjanak változni, és ők is belássák azt, hogy a saját életük is könnyebb lesz attól, ha megtanulnak másfajta konfliktuskezelési módokat, ha megtanulnak a saját indulataikkal jobban bánni.

Mit tanácsolsz, hogy egy olyan bántalmazó, aki változni szeretne hova forduljon segítségért?

Hogyha családon belüli erőszakról beszélünk, akkor nagyon fontos, hogy egy rendszerre nézzen rá egy szakember. Ezért jó megoldás lehet a családkonzultáció, a családterápia, mert ezek segítenek meghatározni azokat a helyzeteket, kommunikációs helyzeteket, ahol valami félresiklik. Segítenek az egész családnak abban, hogy hogyan lehet csökkenteni, mérsékelni azt az alapstreszt, ahol nehezebb egy indulatmentes vagy egy erőszakmentes kommunikáció. További megoldás lehet egy erőszakmentes kommunikációs tréning, konfliktuskezelő vagy stresszkezelő tréning. Ezek hasznos módszerek, és ezeknél a bántalmazóknál van remény a változásra. Egészen más a helyzet azoknál a bántalmazóknál, akik úgy gondolják és ki is fejezik, hogy nekik joguk van a bántalmazásra. Mindannyian ismerjük az általuk használt mondatokat: „Amíg az én házamban laksz…”, „Amíg az én kenyeremet eszed…”, „Nekem köszönhetsz mindent.”.

Ők nem azért bántanak mást, mert elvesztik a kontrollt az indulataik felett és eldurran az agyuk, hanem egyszerűen azért, mert él bennük egy olyan hiedelemrendszer, amely alapján, ők fentebb vannak a többieknél. 

Mind a két típusú bántalmazónál egy elég gyakori előzmény, hogy őket is bántalmazták, ezért ők sem tanultak meg egyéb megoldási módokat.

Azoknál a bántalmazóknál viszont, akik már el is hiszik azt, hogy nekik joguk van a másikat bántalmazni, ott mélyebbek a sérülések.

Nekik valószínűleg már a személyiségszerkezetük is sérült. Ezeknek a típusú bántalmazónak nem csak arra van szüksége, hogy kiadják a dühüket, hanem arra is, hogy másokon uralkodjanak, hogy, hatalmi pozícióban legyenek nem csak a munkahelyükön, hanem a családjukon belül is. Ezek a bántalmazók nem tudják magukat jól érezni egy egyenrangú kapcsolatban, és emögött is nagyon sokszor az rejtőzik, hogy ők maguk is áldozatok voltak gyermekként és nagyon sokszor azt tanulták meg, hogy vagy ütnek, vagy őket ütik. Hogy a világ így működik. Hogyha gyenge vagy, akkor te leszel az áldozat, hogyha erős vagy, akkor pedig te bántasz mást.

Ezért is fordul elő nagyon gyakran az, hogy az áldozatok egy bántalmazót választanak a partnerüknek?

Igen, mert ez egy biztonságos minta. Azonban a fordítottja is igaz, ezért arra, hogy gyermekként bántalmazott voltam két tipikus válasz van. Az egyik az, hogy keresek egy olyan partnert, ahol én bántalmazok, a másik pedig az, hogy egy olyan társat keresek, hogyha nem is tudatosan, aki engem fog bántani. Ennek az az oka, hogy azt tanultam meg, hogy nekem alá kell mennem, el kell tűrnöm egy kapcsolatban. És, hogyha ők egymásra találnak, akkor az egy különösen nehéz helyzet. Ezek azok az éveken át húzódó bántalmazó párkapcsolatok, ahol senki nem érti, hogy miért nem menekül a bántalmazott, miért nem hiszi el, hogy vannak másféle kapcsolatok is, miért nem hiszi el azt, hogy ő egyedül egy férfi nélkül is életképes és erős. Azonban, hogy hinné el, hogyha már óvodás korában is azt hallotta a szüleitől, hogy „Nekünk köszönhetsz mindent.”, „Egyedül életképtelen vagy!”, „Én keresem a kenyeredet.”, stb. Ezek az emberek általában nagyon fiatalon találnak valakit, aki átveszi ezt a szerepet, és akkor ő fogja nekik azt mondani, hogy „Hülye vagy, nélkülem nem érsz semmit!”. Lehet, hogy huszonéves vagy harminc pár éves korukra pedig eljutnak odáig, hogy ebből ki akarnak törni, de ilyenkor annyira kevés énbecsülésük és erejük van ehhez, hogy az első kis akadályoztatásnál visszaszaladnak a bántalmazóhoz.

Mi az, ami segíthet a bántalmazottaknak leküzdeni ezeket a helyzeteket?

Az önbecsülés fejlesztése, és azzal szoros összefüggésben a bűntudat oldása. Azért, mert, hogyha egy bántalmazás már gyermekkortól fogva kíséri az áldozat életét, akkor nagyon sokszor a gyerekek azt a magyarázatot kapják a szüleiktől - és egy idő után ezt a magyarázatot adják saját maguknak is -, hogy őket azért bántják, mert rosszak. Ez nagyon mélyen beléjük ivódik. És ezért bármilyen olyan helyzetekben, ahol kritikát kapnak, ahol beszólnak nekik, vagy nem kedvesek velük, rögtön az kapcsol be, hogy azért van ez, mert én vagyok rossz, hiszen ezt anyám, apám is  megmondta. Ebben van egy paradox önvédelem is a kisgyermekek részéről.

Bizonyos értelemben akármennyire is fájdalmasan hangzik, egy kisgyermeknek biztonságosabb elhinnie azt, hogy ő a rossz, mint rádöbbennie arra, hogy a szülei a rosszak.

Hiszen azt még mindig könnyebb elviselni, hogy én tehetek a dolgokról, mert, akkor még helyre lehet őket hozni, de hogyha azzal szembesülök, hogy a szüleim a rosszak, akkor mit csináljak? Nincs kiszolgáltatottabb ember, mint egy kisgyerek, hiszen teljesen tőlük függ a léte. És hogyha azzal szembesül, hogy a szülei rosszak, nem szeretik és gonoszak velem, akkor nem marad kapaszkodó.

A fotókat készítette: Fáczán Ádám