Az előző számban láttuk, hogy a családállítás egyik feladata kideríteni, hogy a család tagjai a saját sorsukat élik-e, vagy belevonódtak valaki más sorsába. A vizsgálódáshoz azt kell tudnunk, hogy mi számít ebben a rendszerben nehéz sorsnak, és ki mindenki tartozik bele a családba. Van, hogy van adatunk, van, hogy nincs – de előre mondjuk, hogy a módszer lehetővé teszi, hogy kiderüljön a sorsátvállalás ténye akkor is, ha semmit nem tudtunk annak az embernek a létezéséről, akinek a keresztjét tudattalanul magunkra vettük.

Az életbevágóan nehéz sors

Sokszor nehéz sorsúnak tartunk valakit, aki nehéz körülmények között konfliktusokkal terhelt kapcsolatokban él, ám ez ebben a rendszerben mégsem számít életbevágóan nehéznek. Életbevágóan nehéz sors az, ha valaki nem tudott megszületni, vagy megszületett, de a 21. életéve előtt meghalt. Ha valaki korán elveszíti a szüleit, a párját, vagy olyan betegsége illetve fogyatékossága van, aminek következtében nem élhet teljes jó életet. Az is nehéz, ha valaki benne volt egy balesetben, természeti katasztrófában vagy üldöztetésben, és ő túlélte ugyan, de volt, aki odaveszett. Nehéz sorsa van annak is, aki olyan bűnt követett el, ami másnak az életébe vagy testi-lelki épségébe, egzisztenciájába került. Nehéz sorsnak számít az is, ha valakit kitagadtak vagy töröltek a családi köztudatból, illetve elvették a tisztességét, és fekete bárányt csináltak belőle.

Kik tartoznak a klánba, azaz a családi lélekbe?

A testvéreink – mindegyik, akivel az egyik szülőnk közös. A szüleink és az ő testvéreik, a nagyszülők és a testvéreik, és a dédszülők. Minél közelebb áll egy nehéz sorsú családtag az emberhez, annál nagyobb erővel vonódhat bele a sorsába.

A családállítás tapasztalatai világítottak rá, hogy kiterjedt családunknak olyan fontos tagjai is vannak, akikről eddig nem tudtuk, hogy ők is hozzánk tartoznak.

A helycsinálók

Ebben a rendszerben a szüleink és nagyszüleink előző fontos kapcsolatai is családtagok. Ugyanez érvényes a saját előző párkapcsolatainkra is. Miért? - kérdezhetnénk, hiszen nem vérrokonok, esetleg nem is előző jegyesek vagy házastársak. Gondoljuk meg, életben lennénk-e, ha ők nem csináltak volna helyet szüleink, ill. nagyszüleink mellett azzal, hogy bármilyen oknál fogva kiléptek a kapcsolatból? Minden olyan párkapcsolatban tehát, ahol felmerül, hogy a két ember együtt adja majd tovább az életet, kialakul a kötődés nevű lelki kapocs. A kötődés gyakran tovább fennmarad, mint a szeretet vagy a szerelem. Ha egy ilyen kötődés bármilyen oknál fogva megszűnik, az a történettől függetlenül fáj a léleknek. Ha a szülőm vagy a nagyszülőm előző kapcsolata átadta valamilyen oknál fogva a helyét annak az embernek, akitől az életem van, mert meghal, vagy valamiért nem sikerült megtartania a párját, azzal ténylegesen hozzájárult ahhoz, hogy én legyek. Így ő is „hozzánk tartozik”, és jár neki, hogy áldozatát elismerjük, és tisztelettel elfogadjuk. Ezt gyakran nem kapják meg az elődök – inkább kitörölni szeretnék őket, nemhogy bevenni a sorba. Ilyenkor szolidarit velük az egyik – többnyire velük azonos nemű – gyerek, és úgy érez, ill. viselkedik azonos nemű szülőjével szemben, mintha az előd érzelmeit élné át. A lány mérges, féltékeny, verseng az anyjával, ahol lehet „betart”, az apjával szemben pedig úgy viselkedik, mintha nem is a gyereke, hanem a kis „igazi” társa lenne.(Ugyanilyen dinamika működhet anyák és fiaik között is.) Ő maga sem érti talán, hogy miért nem tud ő olyan jóban lenni a szüleivel, mint a testvérei, vágyna is arra az érzésre, hogy ő a kicsi, de köti a tudattalan szolidaritás. És ez még csak az eredeti családban tapasztalható következmény. Majd felnő, és lesz párkapcsolata, ám egy ilyen tudattalan szolidaritással a lelkében az sem megy majd nagyobb zökkenők nélkül.

Van egy másik fontos „családtag” is, akinek igen jelentős hatása lehet egy gyerek életére:

Az elveszett iker                                            

A vizsgálatok szerint átlagosan minden 8. terhesség ikerterhességnek indul. Az egyik iker egy pontnál nem fejlődik tovább. Nyomtalanul felszívódik, vagy egy csomó marad belőle a placentában. Az is lehet, hogy a megszületett gyerekben egy ún. dermoid ciszta tartalmazza az elveszett ikertestvér embrionális szöveteit. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, a tapasztalatok szerint a megszületett párja lelkében ott van a lenyomata, és akár egy életen át tudattalanul keresheti őt – és persze nem találja - mindenkiben, barátaiban, kapcsolataiban. Egészen biztosan megszületik a lelkében a fogadalom: „Ha Te nem élhetsz, én sem élek jól”,- és ezt keményen be is tartja. Hogy mi jellemzi a kapcsolódási módjait, a hangulati életét, milyen jellemző módokon hat ez a fogadalom az élete különböző területein, azt könyvek tárgyalják.

A következőkben megismerkedünk a tudattalan fogadalmak felderítésének és a rend helyreállításának módszerével.