Barion Pixel

SZEGED Lelki sérelmek: hogyan alakítsuk őket erőforrásunkká?

Jegyértékesítés lezárva.
Tudtad, hogy azok, akiket mély veszteség, sérelem ért ennek következtében elmélyültebb önismerettel és pozitívabb életszemlélettel rendelkezhetnek? Hogy szert tehetnek olyan képességekre, személyiségfejlődésre, amikre mindezen események bekövetkezte nélkül nagy eséllyel nem tettek volna?
Bizonyos emberek a nagyfokú kihívást jelentő élethelyzetekkel való megküzdés után pozitív változást élnek meg, míg mások nem tudnak kijönni a gödörből. Hogyan tudjuk mi is elérni, hogy a múltbeli traumáink ne visszahúzzanak minket, hanem erősebben jöjjünk ki belőlük? Milyen folyamaton kell ehhez keresztül mennünk? És milyen képességekre kell szert tennünk?
A Jog és Pszichológia pszichológiai előadásán többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk majd választ Faragó Ágnes klinikai szakpszichológustól. Az előadás második részében lehetőség nyílik majd kérdések feltevésére is.

Kapunyitás: 18:00-kor
Kezdés: 18.30-kor

Mindenkit várunk sok szeretettel!
Jog és Pszichológia csapata

//Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy a megvásárolt jegyek nem válthatók vissza, valamint másik időpontra, előadásra sem cserélhetők el.//

 

Időpont
péntek

2024. november 29.

17:55 20:00 Europe/Budapest
Helyszín

Katház - Kulturális és Képzési Központ

--Katház - Kulturális és Képzési Központ--
--Katház - Kulturális és Képzési Központ--
Mutasd térképen
Szervező

Jog és Pszichológia

--Jog és Pszichológia--

Oszd meg