Korábbi cikkünkben már áttekintettük, hogy magánszemélyek közötti – például munkaügyi vagy egy kártérítési – perben mire számíthat az ember, ha tanúnak hívják. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, mi történik akkor, ha szabálysértési vagy büntetőeljárásban kell vallomást tennünk, vagyis akkor, amikor az állam lép fel a saját állampolgáraival szemben.

Idézzük fel azt az érzést, amikor meglátjuk, hogy a postás egy olyan levelet hoz nekünk melynek feladója a rendőrség, avagy a még rosszabb pillanatot, amikor a postaládában csak az értesítőt találjuk feltüntetve, hogy hivatalos irat érkezett nemzetünk őreitől. Az érzés általában félelmet és szorongást okoz: úristen, gyorsan hajtottam volna? Belekevertek volna valamibe? Mit akarnak tőlem és mibe fog ez nekem kerülni?

Némi megnyugvást az okozhat, ha kinyitván a levelet azt látjuk, hogy "csak" idézést kaptunk és tanúként be kell fáradnunk valamelyik kapitányságra. Ebben az idézésben láthatjuk azt is, hogy milyen ügyben nyomoznak és annak ki a gyanúsítottja. És akkor egy újabb kérdés merül fel: ismerem én ezt az embert? Ha igen, akkor azért nem szívesen megyünk tanúskodni (ha ellene vallok utánam jön, meg fogja bosszulni, hogy olyanokat mondtam róla?) ha nem akkor pedig azért (ez valami tévedés lehet, nem is hallottam még erről az emberről, remélem nem keveredem bele).

A tanúskodás a büntetőeljárás vagy a szabálysértési eljárás során ugyanúgy, mint a polgári eljárásoknál, kötelező és néhány kivételtől eltekintve (pl. hozzátartozó, értelmi fogyatékosság) nem lehet kibújni alóla, illetve nem tanácsos, mert azt komolyan szankcionálják a jogszabályok. Itt is elmondható, hogy az idézésben megjelölt helyszín és időpont nincs kőbe vésve, vagyis a nyaralást az esetleges időpontütközés miatt nem szükséges lemondani. Ha ilyen probléma fennállna, érdemes telefonon megkeresni a nyomozót, akinek az elérhetősége szintén rajta van az idézésen (bírósági tárgyalás esetén faxon bejelenteni a bíróságnak).

A tanúvallomás továbbá büntetőeljárás, illetve szabálysértési eljárás során is csak akkor jogszerű (csak akkor lehet bizonyítékként figyelembe venni), ha a megfelelő jogszabályi keretek betartásával került arra sor: a tanút felvilágosították a jogairól, elhangzottak a megfelelő figyelmeztetések az igazmondás tekintetében, stb.

Mindegy milyen büntetőügyről legyen szó, tanúskodni mindig kellemetlen, hiszen visszaemlékezni, sőt parányi részletekbe menően elmesélni, hogy mi történt ott és akkor velünk, avagy a szemünk láttára másokkal, nem egy felemelő érzés. Ezek ugyanis tipikusan olyan emlékek az életünkből, amiket igyekszünk elfelejteni és arra – főleg a magyarországi eljárások sebességét figyelembe véve – 1-2-3 évvel később nem nagyon szeretünk, illetve nem nagyon tudunk visszaemlékezni.

Emiatt, érdemes már előre felkészülni arra, hogy a büntetőeljárások esetében nem ritka, hogy az embernek nemcsak egyszer, hanem akár többször (folytatólagosan) kell tanúvallomást tennie, és az is előfordulhat, hogy nemcsak a nyomozás során a rendőrségen, hanem később a bíróságon is el kell mondania rendszerint ugyanazt és lehetőleg ugyanúgy, ahogy korábban. Ennek az indoka éppen az, hogy előfordulhat, hogy ellentmondásosan meséltük el a történteket vagy kifelejtettünk belőle részleteket, esetleg a nyomozó nem kérdezett rá fontos momentumok és azt a nyomozó (vagy a bíró) csak utólag veszi észre.

De várjunk csak: ha mi az áldozatai vagyunk egy bűncselekménynek, akkor miért tanúként hívnak és miért nem sértettként?

A bűncselekmény áldozata, mint tanú

A büntetőeljárásban kizárólag két pozícióról lehet szó magánszemélyek esetében: vagy a bűncselekmény elkövetője (gyanúsítottja) vagy a bűncselekmény tanúja leszünk. Vagyis, mindegy, hogy a cselekményt csak láttuk és másokkal történt vagy mivelünk, a sértett ugyanúgy tanú lesz.

Sértettként beszélgetni a nyomozóval értelemszerűen a legkényelmetlenebb, egyben a legérzékenyebb pozíció, még akkor is, ha csak a táskánkat lopták el, nem beszélve arról, ha szexuális bűncselekmény áldozatává váltunk. Ezért fokozott empátiát, türelmet és kedvességet várunk, ám sok esetben ennek éppen a szöges ellentettje látható: panaszt hallunk a kihallgató személy stílusáról, érzéketlenségéről, nem ritkán az áldozathibáztatás is tapasztalható - ez utóbbi különösen a családon belüli erőszaknál. Sajnos azt kell látnunk, hogy a társadalmunk még itt tart, és ugyanez a magyar közgondolkodás leképeződik a rendvédelmi szervek egyes tagjainál is. Erre érdemes felkészülni tehát. Na de hogyan?

A tanúvallomás során jelen lehet ügyvéd – nem a tanú helyett, hanem mellette – akinek a szerepe passzív: azt figyeli, hogy a tanú meghallgatására törvényes kereteken belül, a jogszabályok betartása mellett kerül-e sor. Tapasztalatom szerint az ügyvéd jelenléte ugyanakkor már abban is segít, hogy másképp álljanak a tanúhoz és másképp kérdezzenek tőle. Ügyvéddel konzultálni egyébként akkor is érdemes, ha a tanúvallomásra nem kíséri el az embert, hiszen az adott ügy specifikumaira tekintettel segíthet felkészülni a várható kérdésekre.

Speciális tanúskodási eset az, ha írásban (pl. e-mailben) részletes feljelentést tettünk és utána tanúként még behívnak vallomást tenni. Erre azért kerül sor, mert a tanút – ahogyan arra már korábban utaltunk – mindig figyelmeztetni kell az igazmondási kötelezettségére, valamint arra, hogy mást hamisan bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésével nem vádolhat. Vagyis, ez egy lehetőség arra, hogy ha a feljelentésben valamit pontatlanul – netán nem teljesen a valóságnak megfelelően – írtunk le, korrigáljuk.

A tanúnak ugyan főszabály szerint mindig igazat kell mondania, a gyanúsítottnak nem, ő hazudhat, sőt, úgy is dönthet, hogy nem mond semmit.

Előfordulhat, hogy a gyanúsítottat ezért inkább tanúnak hívják?

Büntetőeljárásban illetve szabálysértési eljárásban azért sem szeretünk tanúként vallomást tenni, mert különféle médiumokból már hallhattunk arról a jelenségről, hogy tanúból gyanúsítottá válhatunk. Ez vajon igaz?

Pusztán az irányadó jogszabályokból kiindulva erre elenyésző esetben kerülhetne sor: akkor, ha valaki a tanúvallomása során önmagát vádolja meg bűncselekmény elkövetésével és erre tekintettel indokolt is, hogy megváltozzon a szerepe.

Gyakorlati szempontból nézve ugyanakkor, éppen azért mert amíg a gyanúsított akár hallgathat is, a tanúnak pedig mindig vallomást kell tennie, megérheti tanúként beidézni, hátha valami olyat mond, ami előrébb viszi a nyomozást. Máskülönben azonban ez az eljárás – noha a nyomozást előrébb viheti – nyilvánvalóan jogsértő volna, hiszen a későbbi gyanúsítottat megfosztják azon jogaitól amelynek az eljárás egésze során érvényesülnie kellene, mint például a hallgatás, a "hazugság", továbbá a védőhöz való joga. Megjegyzendő, hogy jogi szempontból erősen kétséges, hogy a gyanúsított korábban tanúként tett vallomása egyáltalán figyelembe vehető-e bizonyítékként.

A nyomozó hatóság tehát akkor végzi jól – és jogszerűen – a munkáját, ha a nyomozás során a gyanúsításhoz szükséges bizonyítékokat előbb (akár a nyomozás elhúzódása árán) összegyűjti és a gyanúsítottat majdan gyanúsítottként hallgatja ki, mintsem akkor, ha az eljárás mielőbbi befejezésének céljából vezérelve az elkövető tanúkénti szerepköréből később gyanúsítottat farigcsál.

A következő cikkünkben arról lesz szó, hogy milyen eszközöket biztosítanak a jogszabályok a tanú védelmére, azaz milyen segítséget kaphatunk az államtól, ha úgy érezzük a vallomásunkkal veszélybe kerülhetünk.