Állandóan a tökéletességre törekedni nagyon megterhelő és kimerítő. A perfekcionisták és maximalisták nem tudják megfékezni igyekezetüket, és ezért sokszor nem készülnek el időben feladataikkal. Az önmagukkal és másokkal szembeni teljesíthetetlen elvárásaik miatt állandóan elégedetlenek.
A perfekcionisták nagyon érzékenyek a legapróbb eltérésekre is, és mindig találnak valamit, amit nem éreznek elég jónak, úgy érzik, javítaniuk kell.
„A perfekcionizmus alapvetően egy pozitív tulajdonság. Gondoljunk csak az orvosokra! Az ő szakmájukban a tökéletességre törekvés egy nagyon fontos erény.” – mondja Dr. Karin Joder, a Kieli Klinika pszichológusa. „Ez a tehetség azonban nem mindenkiben van meg.” – hangsúlyozza a pszichológusnő.
A perfekcionizmus alapvető jellemzője, hogy a perfekcionistának önmagával szemben sokkal nagyobb elvárásai vannak, mint amit mások elvárnak tőle. „Ha például egy perfekcionista a saját teljesítményét 80 százalékosra értékeli, meglehet, hogy mások úgy látják, hogy 120 százalákosan végezte a feladatát.” – magyarázza Joder. Szintén fontos jellemzője a perfekcionistáknak és maximalistáknak, hogy rengeteg energiát fektetnek abba, hogy egy majdnem tökéletes dolgot még jobbá tegyenek. Ez egy idő után nagyon terhessé válik, és rengeteg idejét és energiáját emészti fel a perfekcionista embernek.
Mi jelenthet megoldást?
Ez esetben is érvényes a 80:20 szabály. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy egy feladatot 80 százalékosan teljesítsünk, valójában elég 20 százalékot teljesíteni. Az elv szerint a lényeg a teljes feladat 20 százalékában van.
Ennek könnyebb megértése végett lássunk egy példát: Ha elolvasunk egy regényt betűről-betűre, vagy ha csak a leglényegesebb 20 százalékot, ugyanolyan jól vizsgázhatunk belőle, ha el kell mesélnünk a tartalmát. A könyv lényegének 80 százaléka benne van ebben a 20 százalékban. A maradék 80 százalékban pedig a lényeg 20 százaléka, tehát ahhoz hogy a tartalom 80 százalékát el tudjuk mondani, elég a 20 százalékát elolvasni, persze csak ha nem a saját szórakoztatásunkra vesszük kezünkbe a könyvet.
Egy munkahelyen és a mindennapi életben azonban nem jut idő rá, hogy folyton a tökéletességre törekedjünk, ezért meg kell tanulni feloldani a késztetést. A lényeg, hogy elérjük, hogy képesek legyünk megérezni azt a pontot, ahol már elég jó, amit teljesítettünk. Tudni kell eldönteni teljesen tudatosan, hogy milyen helyzetben fontos valóban a tökéletességre törekedni, és mikor jelent pusztán kényszert, és valójában semmi szükség rá. Utóbbi esetben tudni kell leállni.
„Nehéz, de meg kell próbálni, hogy a következő alkalommal, amikor nincs szükség 100 százalékos teljesítményre, de Ön elvárja magától, hagyja abba az adott feladatot, mielőtt 100 százalékra teljesítené.” – tanácsolja Joder. Ezt gyakorolja minél többször, ne engedjen a kínzó belső késztetésnek, ami hajszolja, idővel egyre könnyebb lesz, higgadtabbá válik, az idő szorítása egyre kevésbé fogja zavarni, és az apró „szépséghibák” se nyomasztják majd.