Az iskolai zaklatás kérdésköre attól függetlenül, hogy időközönként egy-egy eset napvilágra kerülése miatt nagy visszhangot kap, a mai napig tabutémának számít. Holott az UNICEF adatai szerint Magyarországon minden tízedik gyerek megtapasztalta már, milyen áldozatnak lenni, ez az arány pedig kellőképpen ráirányítja a figyelmet a probléma komolyságára: a mai fiatalok többsége közvetetten vagy közvetlenül része a zaklatási hierarchiának.

A diákot zaklatás vagy elnyomás éri akkor, ha ismétlődően és hosszú időn keresztül negatív cselekedetnek teszi ki egy vagy több másik diák – tehát az erőviszonyok fizikai és egyéb vonatkozásban egyenlőtlenek, a bántalmazás szándékos, biztos az esemény ismételt előfordulása és a bántalmazott fél valószínűleg nem fog felszólalni az őt ért sérelmek ellen.

Nagyon gyakori, hogy a bántalmazás áldozata sok esetben magába fojtja a történteket, és még a szüleinek sem tárja fel az őt ért traumát. Mégis miért?

A bántalmazást elszenvedő élete részévé válik az állandó fenyegetettség. Fél, hogyha beszél, az agresszor ismét célba veszi és fokozott mértékű büntetést ró ki rá. Emellett a bántalmazók könnyen elhitethetik a bántottal, hogy megérdemli a verést, csúfolást és az emiatt kialakuló szégyen szintén nagy szerepet játszik a hallgatásban: a gyermek hajlamossá válik arra, hogy magát gyengének lássa azért, mert bántják, és nem tud megküzdeni az őt ért atrocitásokkal.

A tehetetlenség kihathat a gyermek lelki állapotára, olyannyira, hogy az iskolai zaklatás szerepet játszhat a depressziós állapot kialakulásában. Ugyanakkor a gyermekkori depresszió felismerése nehéz feladat, hiszen komplex jelenségről van szó. Leggyakoribb tünetei a lehangoltság, ingerültség, kedvtelenség, sírás, a koncentrációs képesség és iskolai teljesítmény csökkenése, valamint az állandósult fejfájás, hasfájás vagy hányinger annak ellenére, hogy nem áll a háttérben más megbetegedés.

A tehetetlenség miatt kialakuló depresszió idővel olyan súlyos mértéket ölthet, aminek következtében a gyermek fejében megfordulhat akár az öngyilkosság gondolata is - az egyébként csendes, tűrő diák, aki igyekszik titkolni, hogy áldozattá vált, egy idő után nem tud megküzdeni a túlzott fájdalommal és az észrevétel iránti sóvárgás miatt hajlamos végleges eszközökhöz fordulni. Ez a „cry for help” jelensége, ami azt jelenti, hogy a zaklatott nem szeretne meghalni, ezért bezárkózása, negatív gondolatainak előtörése és a halálról való kérdezősködése abból a célból történik, mert szeretné, ha a környezete felfigyelne a problémájára. Hogy mennyire gyakori jelenségről van szó, példázza egy elgondolkodtató eredményekre jutó kanadai vizsgálat, amely szerint 1168 iskolai bántalmazást elszenvedő diák közül a 13 évesek 14,7% és a 15 évesek 6,8% próbálkozott már meg az élete eldobásával a helyzete kilátástalansága miatt.

Sajnos a depresszióban szenvedő gyermekek és serdülők nagy része nem kap megfelelő kezelést, sőt, a környezetük néha fel sem ismeri, hogy változás állt be a lelki állapotukban, pedig számos lehetőség adódna a gyógyulásra. Hatásos kezelési mód lehetne az interperszonális és kognitív terápia, de a családterápia is. Emellett a fokozott szülői és tanári odafigyelés és a gyermekek közötti megfelelő bizalmi légkör kialakítása, továbbá a tanintézményekben iskolapszichológusok biztosítása és erőszakellenes kampányok indítása hozzájárulhatna ahhoz, hogy a diákok a tanulással egybekötött éveiket kiegyensúlyozott kortárskapcsolatokkal teli, felesleges konfliktusok nélküli környezetben tölthessék el, amire majd jólesően emlékeznek vissza a felnőtt életük során.